Pécs, Makár-hegy - izgatottan közeledtünk a Retrotészta állomás második helyszínére, ahol nagy szeretettel, egy féltve őrzött családi idézettel és borkóstolóval fogadtak bennünket. 

Szomorú vagy, emészt bánat?
Rakd meg vele tarisznyádat.
Hozd fel ide kérünk szépen,
Elfér a mi szép pincénkben.
Itt biztos, hogy eltüntetjük,
megbeszéljük, leöblítjük.
Úgy elmúlik majd meglátod,
míg a nyomát sem találod.

Itt a "bőség" sosem fogy el!
Szeretetünk körülölel.
Akár testvér, akár barát -
a Makár mindig szívesen lát!

Megbeszéltük, megsütöttük, megszerettük... távozáskor telerakták szívünket szeretettel, tarisznyánkat finomságokkal. Eddig kavarogtak bennem az érzések, nem tudtam megosztani veletek... most lehunyom a szemem és megpróbálom felidézni Rózsika néni szavait.
Mórahalom mellett egy kis tanyán vagyunk. Kint zord hideg és hófúvás. A kemence melege és a családi meghittség lengi be a konyhát. A széken fateknőben letakarva pihen a tegnap este ledagasztott kenyér tésztája, mely egyre feljebb emelkedik, tolja le magáról ruháját. A gyúródeszka az asztalon, a sodrófa is ott csücsül rajta. 

Édesapa végighúz egy vaslapátot a kemence fenekén, melyre felkapjuk a fejünket. A testvéreimmel azon kuncogunk, hogy melyikünk gyomra korog hangosabban. Figyeljük anyánk mozdulatait, ahogyan kiszakít egy darabot a kenyértésztából és megformázza. A kenyerek sülnek, a lángos is, amit oly izgatottan várunk.
Várom a soromat, várom, hogy édesanyám a kezembe adjon egy leszakított darabot a megsült kemencés lángosból, mely illatozik a fokhagymától, s melyet a tejföl tesz még ízletesebbé. 
Kinyitom a szemem és hirtelen nem tudom hol vagyok... most a jelenben, de minden porcikám azt érzi, hogy ott jártam... ott, azon a tanyán, ahol Rózsika néni felnőtt.
A tanyasi lányból városi nagymama lett, aki minden nap süt-főz a családjára, aki maga köré gyűjti az unokákat és mesél a régi időkről, aki együtt készíti velük a finomságokat, aki halad a korral és kemencés lángos "helyett" a gyerekek által a vásárokból, fesztiválokról ismert, s oly kedvelt langallót készít.

Hát Ő Rózsika néni, aki megosztotta velünk múltját, a mindennapjait, aki betekintést engedett konyhájába, akivel együtt sütöttük és egy asztalnál fogyasztottuk el a kemencés lángost, kenyérlepényt, langallót, töki pompost, vakarékot, bodagot, buktit, ki hogyan ismeri. :)

Dédanyáink, nagyanyáink idejében, amikor még házilag sült a kenyér, a kemencés lángost a kenyérsütésből megmaradt tésztából készítették. A tésztát laposra nyújtották, kerekre formázták, kisütötték a kemencében és a kamra tartalmától függően ki tejfölözte, ki zsírozta. Manapság a tésztájának elkészítésére is jellemző az "ahány ház, annyi szokás" mondás. Világunk felgyorsult, háztartásunk átalakult, a kézi dagasztást felváltotta a gépi, a kemencét pedig a kenyérsütőgép, a gyorsaságra, egyszerűségre törekszünk. 
Rózsika néni a megkelt tésztával várt bennünket (mondván, ne kelljen oly sokat várni rá), de természetesen érkezésünkkor rögtön nekilátott egy újabb adag tészta elkészítésének, melyet nem kovásszal (=a hagyományos módon) készített. 
Már meg sem lepődök, nincs méricskélés, csak is kizárólag érzésre áll össze a tészta. Figyeltem ám Rózsika néni kezét, így elárulom nektek, hogy egy gáztepsi mennyiséghez mit és mennyit használjatok:

50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
1,5 dl tej
1 teáskanál cukor
2 csapott kávéskanál só
kb. 1,5- 2 dl langyos víz

A feltét is elő volt készítve, no meg egy kis bor, bár bevallom inkább Rózsika néni szavait ittuk. :)

Rózsika néni kis lábasban tejet melegített, cukrot adott hozzá, majd belemorzsolta az élesztőt. Míg felfutott elővette a vájlingot, beleöntötte a lisztet, sózta, majd jött hozzá a felfutott élesztő. Elkezdte összedolgozni, majd egy kis víz (melyet lassan adagolt hozzá, amennyit felvett a liszt) és már dagasztotta is a tésztát. Ez az erő, ez a gyorsaság, maga a mozdulat... mindig drága nagymamám jut róla eszembe. Gyermekkoromban ott csücsültem mellette és csodáltam, hogy milyen gyorsan és szépen dagasztja a tésztát. Rózsika néninek is volt segítsége, majd később meglátjátok. :)

A tészta összeállt és letakarva ment ki a napra kelni, de azzal a lendülettel érkezett a már megkelt tészta, melynek felét Rózsika néni hagyományos módon laposra nyújtott és kerekre formázott.
Gáztepsiben, de a kerti kemencében sült ki a lángos. 

A másik adagot gáztepsi méretűre és formájúra nyújtotta, a tepsit kacsazsírral megkente, belehelyezte a tésztát és unokája segítségével megpakolta mindenféle házi finomsággal.

Egy kis házi fokhagymás-tejföl a tészta tetejére, majd egyik felére mangalica szalonna, a másik felére kolbász. Mindezt lila hagymával beterítették és kirakták a napra, hogy a tészta egy kicsit emelkedjen, magába kebelezze a rajta fekvő finomságokat.

A kemencéből előkerült a kenyérlángos, melyet ki kacsazsírral, ki fokhagymás tejföllel fogyasztott.

Pillanatok alatt eltüntettük, bár Rózsika néni szerint gyermekkorában finomabb volt és a teteje jobban megpirult, ez minket nem érdekelt, elégedetten ültünk az asztalnál elfogyasztását követően.

Hogy ne lankadjon érdeklődésünk Rózsika néni férje, Laci bácsi bizonyos időközönként megjelent egy tárggyal, amit legtöbbször azt sem tudtuk mi fán terem. Persze mindenhez volt történet, néha nem is tudtuk hová kapjuk a fejünket, hiszen mindketten oly lelkesen meséltek és mindkettőjük mondanivalója izgalmas és hasznos volt számunkra.

Közben megsült a második adag, a langalló, ahogy a gyerekek ismerik. Isteni volt, a füstös íz, a tejföl beleolvadt a tésztába, a zsír kisült, melyet még megbolondított a hagyma édeskés íze.

Mindezek ellenére, az egyszerű, a régi, a fokhagymás tejfölös és kacsazsíros mellett teszem le a voksom. Degeszre tömve, az élménytől (és a bortól) mosolyogva indultunk haza. Engem meggyőzött ez a soknevű finomság, így kemence híján is fog sülni... ezzel zárom soraim! :)

A fotókat készítette: Nemes Róbert