Nyuszi ül a fűben

2011.10.12. 08:00 tisztatészta

Édesapa szigorú és rendszerető ember volt. Az ő hatáskörébe, "felügyelete alá" tartozott a kert, ahol minden derékszögben állt, ahol a beton között nem lehetett kósza gazt találni. Bennünket is erre nevelt, nem hiába volt a jelszó:
"Rend, tisztaság, fegyelem, no és figyelem!" :) 
Ezen tulajdonságából adódóan meglepett, amikor kisöcsémnek engedélyezte az állattartást. Volt ott minden, díszbaromfik emelt fővel jártak-keltek az udvar hátsó, elkerített részén. Sorakoztak a nyúlketrecek, megszámlálhatatlan mennyiségű nyuszival, akik csak szaporodtak... időről időre többen lettek, annak ellenére, hogy bizonyos időközönként a "megfelelő" méretű, súlyú nyulak leadásra kerültek. 
A nap sugarai ébresztettek, kinyitottam az ablakot, de valami nem stimmelt. Eltűnt a fű, amit édesapa oly sok munkával tartott rendben. Egyből felébredtem és a látásom is élesebb lett... no még egyszer, nézzük csak! A fű rendben (pff, még szerencse). :) Az érzéki csalódást a sok nyuszi okozta... szó szerint a 'nyuszi ül a fűben' esete, csak annyian voltak, hogy eltakarták a frissen nyírt füvet. Felráztam az öcsémet, mert gyorsan kellett cselekednünk... (mielőtt apu meglátja és sokkot kap). Rohantunk le a lépcsőn, de késő volt... édesapa egy szót sem szólt, csak szúrós tekintettel nézett ránk (persze ennyi pont elég volt ahhoz, hogy tudjuk mi a dolgunk). :) A sokadik alkalommal történő (rejtélyes) kiszabadulásuk már következményekkel járt, meg kellett válnunk tőlük...
Érdekes módon akkor és azóta sem ettünk nyúlhúst és most sem jutott volna eszembe, ha nem kapunk egy konyhakész nyulat, ami már egy ideje a mélyhűtőben várta a sorsát. Sokat gondolkoztam hogy milyen formában kerüljön terítékre, hiszen a család Kalandor Kuksi iránt érzett szolidaritásból nem szívesen eszi meg a 'nyuszihusit'. 

Frissen gyúrt pappardelle nyúlraguval

A pappardelle a legszélesebb hosszú tészta, melyet általában gazdag raguval tálalnak. A friss tojásos tésztát a Larousse gasztronómiai lexikon leírása szerint készítettem. 
"Szitáljunk át 500 g lisztet és készítsünk középre egy mélyedést. Törjünk fel 5 tojást és üssük bele, öntsünk hozzá 3 cl olajat és oldjunk fel benne 10 g sót. Fokozatosan keverjünk el mindent a liszttel. Gyúrjuk erősen, dolgozzuk meg jól a tésztát, hogy szép sima és kemény legyen." Természetesen olívaolajat használtam.
A tésztát egy konyharuhával letakarjuk és fél órát hagyjuk pihenni. Ha lejárt a pihenőidő, a tésztát felvágjuk, sodrófával kb. 1 cm vastagságúra nyújtjuk, majd a vékonyítást a géppel folytatjuk.

Széleket hagyjuk egyenetlenül, hogy a tészta teljes mennyiségét fel tudjuk használni. Így némely tészta hullámos szélű és nem egyforma hosszúságú lesz, de ettől házi. :)
A tésztalapokat feltekerjük és kb. 2 cm szélesre vágjuk, majd "kiegyenesítve" egy konyharuhára halmozzuk.

A konyhakész nyulat nagyobb darabokra vágjuk és egy tálba helyezzük. Hozzáadunk egy kisebb, durvára vágott sárgarépát, szintén durvára vágott fél zellert és egy fej hagymát, 3 gerezd fokhagymát, melyet egy kés élével szétlapítunk. Tegyünk hozzá pár szem borókabogyót és fekete borsot, 3 babérlevelet és egy szál rozmaringot. Öntsük fel annyi vörösborral, amennyi ellepi és egy éjszakán (vagy minimum 3 órán) át pácoljuk. 

Hozzávalók a raguhoz:

a bepácolt nyúlhús
+ a leszűrt páclé
1 nagyobb fej hagyma, apróra vágva
2 sárgarépa, apróra vágva
2 zellerszár, apróra vágva
2 gerezd fokhagyma
1 doboz hámozott (aprított) paradicsom konzerv
kb. 2 dl paradicsomlé
kb. 2-3 dl zöldségalaplé
1 szál rozmaring
2 babérlevél
só, frissen őrölt bors
4 evőkanál olívaolaj

A húsdarabokat kivesszük a pácból. A páclevet leszűrjük és félretesszük. A felforrósított olívaolajon üvegesre pároljuk az apróra vágott fokhagymát, a felaprított zöldségeket, melyhez hozzáadjuk a babérlevelet és a rozmaringot is. Hozzáadjuk a lecsöpögtetett húst és kb. 5 percig pároljuk. Felöntjük a páclével, majd fedő alatt puhára főzzük kb. egy óra alatt. Ha szükséges, az elpárolgott nedvességet zöldségalaplével (vagy vízzel) pótoljuk.

A húsdarabokat kivesszük, kicsontozzuk és kisebb darabokra vágjuk. Visszatesszük a húst, felöntjük a hámozott, összevágott paradicsommal és paradicsomlével, majd összerotyogtatjuk. Sózzuk, ízlés szerint frissen őrölt borssal meghintjük és amint besűrűsödött összeforgatjuk a leszűrt tésztával. Frissen reszelt parmezánnal meghintve tálaljuk.

Nyuszi hopp... ilyen formában gyorsan elfogyott! ;)

Szólj hozzá!

Címkék: sós friss tojásos tészta hosszú tojásos tészta tészta raguval

A bejegyzés trackback címe:

https://tisztateszta.blog.hu/api/trackback/id/tr613294677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása