Tanítások

2014.12.01. 18:43 tisztatészta

Amikor elkezdődött a tésztaszerelem, magam sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent kapok e tevékenység által, főleg azt nem hogy a "tészta" irányítani tudja az életemet. A tanítómesteremmé vált, segített a félelmeim legyőzésében. Belső viharaim során a tészta volt, aki mindig a segítségemre sietett. Elvezetett önmagamhoz, segített szembenézni önmagammal. Rengeteg erőt kaptam általa, s a vele való munkám eredményeként általad is Kedves Olvasó! Kaptam elismerést, támogatást, bíztatást, folyamatos megerősítést. Mindent megkaptam és mégis elégedetlen voltam, leginkább önmagammal szemben. Nem hittem magamban, nem hittem el, hogy az elkészített tészták a leírt bejegyzések tőlem származnak. Valami tőlem független erőnek tulajdonítottam mindezt.
Az élet folyamatosan ad és elvesz, mindig olyan helyzetbe sodor, amiből tanulhatunk. Ez folyamatos fájdalmat okoz, s ez a fájdalom mindaddig kitart, amíg el nem jutunk a megértésig.
Így történt ez velem is… szenvedtem, amikor a „tészta” elhagyott. Egyik pillanatról a másikra eltűnt a kezemből az ügyesség, mintha sohasem dolgoztunk volna együtt. Eltűnt a vágy, eltűnt minden, amit e tevékenység adott, s ezáltal eltűntem én is. Úgy éreztem cserben hagyott, eljuttatott önmagamhoz és egyik pillanatról a másikra magamra hagyott. Érthetetlen volt, mert akkor még azt hittem, hogy mindent megtanultam vele és általa. 
Időközben a testem is jelezni kezdett… nem kell a tészta, nem kell a hús. Elkezdtem figyelni a testemre… nem kellett semmi, amit addig szerettem, így hát megvontam magamtól minden olyan táplálékot, ami az élet ízét nyújtotta számomra. Mostanra tudom, hogy ez is a tanítás része volt. A tészta elvezetett önmagamhoz, de  a félelmeimet nekem kellett legyőznöm, a szabadság kulcsát nekem kellett megkeresnem, a zárat nekem kellett kinyitnom. Most átléptem egy újabb ajtón, ismét találkoztam a tésztával és újra élvezem az ízét. 

tisztatészta_Petra.jpg 
Friss ricottával gyúrtam cavatelli tésztát, melyet a dél-olaszországi Pugliában gyakran készítenek ilyen formában is. 

Ricotta cavatelli hozzávalói:

250 g durumliszt
250 g ricotta
1 tojás

ricottával gyúrt friss tészta.jpg 
Öntsük a lisztet a gyúródeszkára, csináljunk egy krátert a liszthalom közepébe és üssük bele a tojást. Villával lazítsuk fel a tojást és a ricotta hozzáadásával kezdjük el összegyúrni. Attól függően, hogy a ricotta milyen állagú, szükség lehet még lisztre, mert ha túl puha tésztát kapunk, akkor nem fogjuk tudni formázni. (Én szükségét éreztem a liszt hozzáadásának, mert a ricotta nagyon lágy volt.) Dolgozzuk jól össze a tésztát, míg egy selymes, nem túl kemény állagot kapunk (szinte olyan, mint a gnocchi tésztája). A tésztát körülbelül 15 percig fóliába csomagolva pihentessük a hűtőben.

Cavatelli formázása:

Vágjunk a tésztából egy darabot (a többit hagyjuk a hűtőben). Az első darab tésztából egyhén lisztezett felületen kb. fél centiméter átmérőjű sodratot készítünk. Ezt egy éles késsel kb. egy centiméteres darabokra vágjuk. A tésztadarabokat egyenként formázzuk a hüvelykujjbegy segítségével az ITT leírt módon.
A cavatelli formázásának is számos variációja létezik, az általam leírt formázási technika csak egy lehetőség számodra.

cavatelli formázása.jpg

A friss tésztát tálalhatjuk azonnal, de lefedve hűtőszekrényben akár 3 napig is eláll (ekkor jól lisztezzük be, hogy ne ragadjanak össze a tészta szemek). 

frisstészta_ricotta_cavatelli.jpg

Szardellás paradicsomos mártást készítettem a tésztához, hozzávalói 2 főre (a fenti mennyiségből elkészített tésztaadaghoz illeszkedik):

2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
45 g szardellafilé
1 doboz hámozott paradicsomkonzerv
1 dl házi paradicsomlé
1 dl száraz fehérbor
só, frissen őrölt bors
friss kakukkfű levelek
frissen reszelt parmezán

szardellás_paradicsomos_ricotta_cavatelli.jpg

Megtisztítjuk és apróra vágjuk a fokhagymát. Leöntjük az olajat a szardelláról és feldaraboljuk. Az olívaolajat egy nagy serpenyőben felforrósítjuk, a fokhagymát és a szardellát lassú tűzön 1 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a hámozott paradicsomot, paradicsomlevet, majd száraz fehérbort löttyintünk rá és körülbelül 15 percig rotyogtatjuk, hogy jól összesűrűsödjön. Közben óvatosan sózzuk (a szardella elég sós), majd borssal és friss kakukkfűvel ízesítjük. Összeforgatjuk a kifőtt tésztával és frissen reszelt parmezánnal kínáljuk.

szardellás_paradicsomos_friss_tészta.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: egyszerű friss tojásos tészta kézzel formázott hal és tészta

A bejegyzés trackback címe:

https://tisztateszta.blog.hu/api/trackback/id/tr706917877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.