Édes vagy sós?

2011.05.23. 12:15 tisztatészta

Ha a jobb hasábban rápillantotok a "Keress a tészták között" dobozra, akkor a sós ételek nagy fölénnyel vezetnek az édességek mellett. Bevallom, nem vagyok édesszájú, ennek ellenére igyekszem majd "édes élvezetet" is nyújtani, már csak azért is, mert a családom igényli. Én a sósat, ők az édeset favorizálják. Ahogy én nem tudok tészta és sós íz nélkül, ők nem tudnak édesség nélkül létezni. A szervezetünk mindig jelzi számunkra az ízek iránti igényét, hát érdekes módon az enyém nagy ritkán rakja le voksát az édes íz mellett. Persze azt nem mondom, hogy soha... vannak olyan desszertek, aminek én sem tudok ellenállni. 
Amikor elfogyasztok egy-egy, számomra igen kedvelt sütikét, jön a hozzátartozók megrökönyödése, amikor is elindulok a hűtő felé valami sós ételt keresni, hogy lefojtsam a desszert ízét. Nem értem a szervezetemnek ezt a fajta reakcióját, de mára már megtanultam, hogy étteremben desszertet nem rendelek, mert az édes íz elfogyasztásából következik a vágyakozás egy sós falatka után.
Számomra a sós és édes tökéletes párt alkot, ezért szeretem annyira: a túrós csuszát szalonnapörccel, jó sok kristálycukorral a tetején; a lekváros kenyeret szalámival és sorolhatnám még az "aberrált" ízlésvilágomra utaló ételpárosítások sorát. :)
Most egy nagyon egyszerű, nem megszokott desszert következik: túrós-meggyes palacsinta vanília öntettel, jól lehűtve, tejszínhabbal megbolondítva (részemről valami sós falatkával lefojtva). Nyáron nagyon hűsítő édesség és a töltelék friss gyümölcsökkel ízlés szerint variálható. 
A palacsinta receptjét nem írom le, hisz elkészítésére jellemző az a mondás, hogy: "Ahány ház, annyi szokás". Én az alábbi finomsághoz kelt palacsintát készítettem, de maradjatok a megszokottnál, a számotokra legegyszerűbb elkészítési módnál. A töltelékhez megadott hozzávalók 8 db palacsintához elegendőek. 

Hozzávalók a töltelékhez:

½ kg túró
1 egész tojás
1 tasak vaníliás cukor
3 csapott evőkanál kristálycukor
reszelt citromhéj
egy marék meggy (most még fagyasztottat használtam)

... az öntethez:
1 csomag vaníliás pudingpor
1 l tej
2 dl tejszín a tetejére

Elkészítés:

Süssünk le - a családtagok, a vendégek és a társaság étvágyának megfelelő mennyiségű - palacsintát. Keverjük össze a túrót a tojással, vaníliás cukorral, kristálycukorral, a reszelt citromhéjjal, melyet természetesen mindenki a saját és családja igényének megfelelően ízesítsen (kevesebb illetve több cukor hozzáadásával).

A tölteléket egyenletesen elkenjük a felületen, a magozott meggyet a töltelékre sorakoztatjuk. A palacsinta két oldalát felhajtjuk, majd henger alakúra göngyöljük. A feltekert palacsintát arányosan kettévágjuk és egy mélyebb tálban (én kerekben készítettem, de az otthoni kínálatból tetszőlegesen kiválasztható) elhelyezzük.
Egy csomag vaníliás pudingport egy liter tejjel és ízlés szerinti cukor hozzáadásával felfőzünk, folyós állagú öntetet készítünk. Az elkészített vanília "sodót" a palacsinták tetejére merjük, úgy, hogy ellepje.

Ha kihűlt hűtőbe tesszük és kb. egy óra elteltével a maradék gyümölccsel és tejszínhabbal díszítjük. 

Jönnek a forró nyári napok, tessék a családot elcsábítani ezzel a könnyen elkészíthető, hűsítőül is szolgáló egyszerű finomsággal. Értékelni fogják, nekem elhihetitek! ;)

3 komment

Címkék: édes palacsinta egyszerű

A bejegyzés trackback címe:

https://tisztateszta.blog.hu/api/trackback/id/tr672925426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rozsaleho 2011.05.23. 15:56:54

Valóban nagyon finom, pikáns, hűsítő édesség, nemcsak meleg napokra! A családom nagy kedvence a túró, úgyhogy ez a nasi befutó lesz náluk!

Palkóanyu 2011.05.23. 19:47:33

máris kedvet kaptam ehhez a desszerthez!!! Azt hiszem fel is dobom a gyereknapi ünnepi menühöz! Köszi az ötletet!!!

tisztatészta 2011.05.24. 11:03:36

Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket! Várom a visszajelzéseket, ha kipróbáltátok. :)
süti beállítások módosítása