Szoros kötelék fűz a nagymamáimhoz. Csodás emlékeket őrzök, melynek a blogon keresztül Ti, olvasók is részesei vagytok. Hiányoznak... a közös élmények, a történetek, az illatok és az ízek. Míg éltek, "ittam" a szavukat, szívtam magamba a tudást. Nem volt ez tudatos, csak élveztem a velük töltött idő minden pillanatát. Most felnőtt fejjel, nélkülük döbbenek rá arra, hogy mennyire meghatározó szerepet töltöttek be az életemben. Formáltak, tanítottak... hálás vagyok érte és ezúton is köszönöm nekik. Ha rájuk gondolok és lehunyom a szemem mindig bevillan egy kép, egy közös élmény: látom az arcukat, hallom a szavukat, érzem a konyhából hömpölygő illatokat. Mintha csak most lenne...
de sajnos, mindez csak szép emlék!
A hiányuk miatt indulok most útra, elindulok felfedezni, tanulni... mások nagymamáit fogom meglátogatni, őket fogom megkérdezni... velük fogok beszélgetni a múltról, az emlékekről és velük együtt fogok elkészíteni egy-egy tésztás finomságot.