Óriás méretű, kagyló formájú - conchiglioni rigati, vagyis óriás kagylótészta. Töltelékre várva sorakoztak a konyhapulton... egy darabig ültem felette, csak néztem és csodáltam... aztán megijesztett a szépsége. 

Félelem fogott el! Féltem, ha hozzányúlok, elveszem a szépségét, pedig pont az ellenkezőjét szerettem volna... kihasználni a mélységét, kihangsúlyozni a formáját. Ez olyan, mint a sminkelés, hiszen annak is az a lényege, hogy kiemeljük arcunk igazi szépségét. Persze nem szabad túlzásokba esni... fontos, hogy magunkénak érezzük, s a hozzánk leginkább illő sminket viseljük. Kerestem, kutakodtam... sokan, sokféleképpen fogyasztjátok... sokan és mégis másként írtok róla... mindenki az ízlésének megfelelően. Az olvasottakból, látottakból rájöttem, hogy az óriáskagyló ezerarcú, minden "jól áll neki", ezt szeretném most bebizonyítani nektek. ;)
Első nekifutásra a kíváncsiságom vezérelt, vagyis:
Egy olasz tésztának jól áll a magyar töltelék?

1. variáció a töltelékre: krumplis óriáskagyló

A krumplis tésztát egészem pici korom óta imádom. A nagyi mindig frissen gyúrt tésztával készítette, olykor volt benne kolbász és savanyú uborka is járt hozzá. A régi recept alapján készült ez a változat, miszerint:
Krumplit hámoztam, kockáztam, sós vízben puhára főztem. Vöröshagymát aprítottam, kacsazsíron üvegesre pirítottam. A tűzről lehúzva őrölt pirospaprikát hintettem rá, egy kevés főzőlével együtt a krumplit ráöntöttem, egy villával összetörtem, sóztam. A kifőtt kagylótésztába töltöttem. Sütöttem pár szelet kolbászt, tejfölt simára kevertem, uborkát hosszanti irányba felvágtam, s így tálaltam:

A tányérra tejfölből kört formáztam, a megtöltött kagylókat ráültettem, a tölteléket kolbászkarikával díszítettem, közéjük uborka szeleteket helyeztem. Díszítésként a tejfölre kolbászzsírt csepegtettem, a tészták érintkezi pontjára egy szál kaprot helyeztem. Mondhatom csinos lett. :) Egy darabig gyönyörködtem benne, majd nekiestem és mind megettem. 

2. variáció a töltelékre: túrós óriáskagyló

Drága olvasóim, most színt vallok! Jó sok pörccel és kristálycukorral. Ez van, vessetek meg, de én akkor is így szeretem. :) Mialatt a tésztát forró, lobogó sós vízben főztem, az összevágott szalonnát zsírjára sütöttem, a túrót kevés tejföllel elkevertem, sóztam, a maradék tejfölt kaporral elkevertem.

A kapros tejfölt a tányéron elterítettem, ráhelyeztem a megtöltött kagylótésztát, megszórtam pörccel és jól felfaltam, életemben először kristálycukor nélkül. ;)

3. variáció a töltelékre: grízes óriáskagyló házi lekvárral

A lekvárt félretúrtam gyermekkoromban, helyette kristálycukorral szórtam meg a grízes tésztát. Imádtam, s a mai napig imádom a cukor ropogását a fogam alatt. Sokszor előfordul, hogy kristálycukor helyett porcukor kerül az asztalra... amint meglátom, azzal a lendülettel állok fel kristálycukorért.
Elkészítettem a búzadarát, míg főtt a tészta. A kifőtt tésztát meghempergettem benne és a közepébe is töltöttem belőle, különböző ízű házilag készített lekvárral tálaltam.

Úgy vélem a házasítás mindhárom esetben sikeres volt, mind ízre, mind külsőre. Nem vagyok édesszájú, de most a grízesre szavazok, az volt a tuti befutó. :)

4. variáció a töltelékre: sült szilvával töltött óriáskagyló, sült sütőtökágyon

Ha már az édes töltelék variációknál tartunk, jöjjön egy extrém párosítás. Kóstoltátok már a sült sütőtököt sült szilvával? Fahéjjal meghintve isteni. Ezen párosításból jött a tésztás ötlet. A szilvát apróra vágtam, serpenyőben kevés vaj hozzáadásával megsütöttem. Önmagában is felejthetetlen az íze. A tököt hagyományosan felvágtam, sütés közben mézes-vízzel locsoltam, majd kevés tejszín hozzáadásával összeturmixoltam. A tésztát fahéjas kristálycukorba forgattam, majd a szilvával megtöltöttem és a sült sütőtökből készült krémre helyeztem.

A tésztáról lefolyt fahéjat egy fogvájó segítségével a krémbe húztam, hogy márványos hatást keltsen. Mire leültem volna, hogy megkóstoljam, a család felfalta. Így az ő véleményükre kell hagyatkoznom, miszerint fenséges volt. :)

5. variáció a töltelékre:  sonkával, sült zöldségekkel töltött óriáskagyló, sült paprikakrémre ültetve
Erre a variációra nem készültem fel, így először belestem a hűtőbe, hogy mi a helyzet zöldségfronton. Találtam cukkinit, 3színű kaliforniai paprikát. A piros kaliforniait megsütöttem, ebből készült a paprika krém. A sárgát apró kockákra vágtam, a cukkinit is, hagymát is. (Mivel egy, mini adagot készítettem mennyiségeket nem írok.) A zöldségeket kevés olívaolajon külön-külön megsütöttem, majd 2 szelet feketeerdei sonkát is. Egy serpenyőbe öntöttem az összes lesütött zöldséget és sonkát, hozzáadtam apróra vágott rozmaringot és kakukkfüvet, sóztam, borsoztam, majd a leturmixolt paprikakrémből hozzáadtam egy kanálnyit. Összeforgattam és megtöltöttem vele a kifőtt tésztát. A kagylókat a sós, borsós paprikakrémre helyeztem, s parmezánnal meghintettem, majd 5 percre előmelegített sütőbe toltam. Hiba volt, mert a tészta gyorsan kiszárad, hacsak nem vonja körbe a paprikakrém. Legközelebb nyakon öntöm a krémmel, meghintem parmezánnal és úgy megy a sütőbe.

A megszáradt tészta ellenére finom ízharmónia született. 

6. variáció a töltelékre (és egyben a legutolsó): ricottával töltött, csirkés kagylótészta

Hozzávalók:

kb. 20-24 db óriás kagylótészta
4 szelet prosciutto sonka
25 dkg darált csirkemell
1 doboz hámozott konzervparadicsom
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1,5 dl száraz fehérbor
só, frissen őrölt bors, szárított oregano
... a töltelékhez:
2x200 g natúr cottage sajt (sajnos nem kaptam ricotta sajtot)
ízlés szerint felaprított, friss metélőhagyma és/vagy petrezselyem
2 evőkanál frissen reszelt parmezán

Egy serpenyőben az apróra vágott hagymát, fokhagymát  puhára pároljuk. Ezt követően beletesszük a csíkokra vágott sonkát és megpirítjuk. Hozzáadjuk a darált csirkehúst, jól átpirítjuk. Ha összeáll a hús, egy villa segítségével szétnyomkodjuk. Felöntjük a borral, elforraljuk, majd jöhet a hámozott, apróra vágott paradicsom. Ízlés szerint  sózzuk, borsozzuk, meghintjük oregánóval, majd összerotyogtatjuk és fél órát lassú tűzön főzzük. Közben a tésztát, nagy fazék, forrásban lévő, sós vízben éppen csak puhára főzzük. Többször keverjük át, mert könnyen leragad. Ne öntsük le róla a vizet, mert a tészta összetörik, inkább egy szűrőkanál segítségével emeljük ki apránként a tésztát. Míg a tészta fő, keverjük össze a töltelék hozzávalóit. Egy magasabb falú tepsi aljára merjünk a csirkés mártásból, majd sorakoztassuk rá a megtöltött kagylótésztát.

A maradék mártást merjük a tetejére, szórjuk meg frissen reszelt parmezánnal és rakjuk előmelegített sütőbe kb. fél órára (180 °C), majd forrón tálaljuk. Hárman laktunk jól a megadott mennyiségből.

Jó pár kagylótésztát megtöltöttem, de még mindig újabb variációkon kattog az agyam. Azt hiszem kimeríthetetlen a töltelékek tárháza és ez a legjobb ebben a tésztában. Töltsétek kedvetekre!

vagyis: Vigyázz, kész, főzz!  Immáron a 45. forduló, melynek témája:
vegetáriánus sütőtökös ételek. Az én esetemben tovább szűkül, hogy hű maradjak a blog tartalmához. ;) A vegetarianizmus több formában létezik, aszerint, hogy a húson kívül mely ételeket fogyasztják. A feladatot nagyon komolyan vettem, ezért a szigorúbb vegán táplálkozás alapelveit követve készítettem el "pályaművemet" :)
Végy egy kisebb méretű sütőtököt. Apropó sütőtök... az anyukám éppen ma mesélte el, hogy csecsemő koromban kizárólag a sütőtökpürét voltam hajlandó elfogyasztani. Úgy tűnik az imádat megmaradt, bár, bevallom őszintén, hogy tavaly volt az első év, hogy a sült sütőtök mellett krémleves formájában is az asztalra került. Azóta pedig változatosan használom: saláta, leves, főétel (főleg tésztás) és desszert... mennyei, minden formában! :)
Szóval: a méretnél tartottam. Kísérleti jelleggel készült a tészta, így csak egy, de nagy marék felkockázott sütőtököt használtam fel, melyet egy alufóliával kibélelt tepsire halmoztam. Meglocsoltam extra szűz olívaolajjal, frissen őrölt sóval, borssal, majd a tetejére fektettem egy szál rozmaringot, kakukkfüvet és pár levél zsályát. Sütőbe tettem, hogy puhára süljön. Eközben egy, szintén nagy marék zöldborsót petrezselyemzölddel, kevés vízzel odatettem főni. 

Hoppá, nem is említettem mit ötlöttem ki: frissen gyúrt, mintás tortellini sült sütőtök- és zöldborsópürével töltve, zöldséglevessel tálalva. 
Amikor a sütőtök puhára sült, a zöldborsó puhára főtt, mindkettőt turmixoltam (utóbbit előtte leszűrtem), majd ízesítettem. A zöldborsópürét sóztam, szerecsendiót reszeltem rá. A sütőtök elbírt még egy kevés sót, borsot. Amíg kihűlt, előkészítettem a zöldségleves hozzávalóit, mely a tésztagyártás ideje alatt megfőtt. 

A tortellini készítése:

100 g durumliszthez kevés sütőtökpürét öntöttem és rugalmas állagú tésztát gyúrtam, majd
100 g durumliszthez zöldborsópürét adagoltam és kézzel összegyúrtam, szintén rugalmas állagúra. Mindkét tésztát fóliába csomagoltam és fél órát hűtőben pihentettem. 

Trükköztem egy kicsit a tésztával. A zöld tésztába sárga, a sárgába zöld csíkokat varázsoltam. Mindkét tésztából lecsíptem egy keveset, gép segítségével vékonyítottam és cérnametélt formára vágtam. Először a zöld tésztát mintáztam, melyet géppel nem túl vékonyra nyújtottam.

A sárga tésztaszálakat megvizeztem és egyenlő távolságra, széltében elhelyeztem a tésztán, ezután liszteztem és egy széles kés segítségével belelapítottam. Amikor elkészült a csíkozás a gépen többször áttekertem.

Először nem vékonyítottam, csak a hosszanti csíkozás elkészülte után. Ugyanezt a folyamatot a színek megfordításával is végigcsináltam. A két különböző színű tészta így egymásba olvadt és mintás, konkrétan "kockás" lett.

A kinyújtott tésztát négyzetekre vágtam, a sárga csíkosat megtöltöttem sütőtökpürével a zöld csíkosat pedig zöldborsópürével. Háromszöggé hajtottam, a széleit jól összenyomkodtam. Ezután az egyenlő szárú háromszög (alapjának) két sarkát egymásra hajtottam és erősen összenyomva rögzítettem. 

Mindezt addig folytattam, míg a tészta és a töltelék el nem fogyott. 

Mire a tészta elkészült, a leves megfőtt, melynek levét egy nagy fazékba szűrtem és a tésztát pár perc alatt megfőztem benne. Forrón, petrezselyemzölddel meghintve tálaltam, így ni:

Jó étvágyat!

"Biztosan megfigyeltétek már: amint egy társaságban szóba kerül a nagymama, perceken belül a főztjét emlegetjük. Azokat a mennyei ízeket érezzük ismét a szánkban, amelyet egykor a mi drága Nagyink varázsolt az asztalra. Olykor - nem is ritkán - szinte a semmiből. Csak arra emlékszünk, hogy térültfordult a kertben vagy a tyúkudvarban és aztán percek alatt megtelt a konyha feledhetetlen illatokkal. "A nagyi főztje a világon a legjobb!" - jegyezzük meg ilyenkor, ellentmondást nem tűrően." - így kezdődik Üregi Éva: Édeni régi étkek c. szakácskönyvének bevezetője.
Egy ilyen beszélgetés, emlékezés által jutottam el Kati néni otthonába, aki szeretettel készített el, egy szinte már feledésbe merült réges-régi receptet, melyet megtűzdelt a múlt emlékeivel. "Baranya megye festői szép tájait a sokszínűség, a változatosság különösen vonzóvá teszi. Ezen a szép vidéken sok olyan községet találhatunk, ahol a helybéli lakosság két anyanyelvet vall magáénak, sok itt a nemzetiségi hovatartozására büszke család." - így kezdődik egy régi, a bosnyák hagyományokról írt cikk.
Mondhatni rutinosak vagyunk (hisz ez, már a harmadik RETROTÉSZTA állomás), de ennek ellenére ismét izgatottan indultunk útnak Kati néni szülőfalujába, aki mákdarálás közben mesélt e régi ételről, melynek makovača (mákovácsá) a neve:

A baranyai bosnyákok meghatározó böjti étele, mely teljesen eltér a magyar szájíztől. Ezt a mákos sült tésztát a lereszelt, leforrázott hagyma édesíti és egyben puhítja. Gyermekkoromban cukor hozzáadása nélkül, kemencében sült. Nagy volt a szegénység, mindent mi magunk termesztettünk.
Mint ahogyan most is... felszaladt még egy kis mákért a padlásra. Elmondása szerint a saját termesztésű finomabb, gondosan át van mosva és száraz helyen tartva évekig is eláll, anélkül, hogy megkeseredne. A mák ledarálva (négyszer töltötte, jó púposan), következett a hagymareszelés, pontosan 4 fej.

Ezután nem volt más hátra, mint a tészta összeállítása és nyújtása, mely az alábbi hozzávalókból érzésre állt össze: liszt + víz + só. Kati néni kezét figyelve ismét csak körülbelüli mennyiségekkel szolgálhatok.

Lisztből egy kicsit több, mint a csomag fele (kb. 60 dkg), majd egy kávéskanál só és végül annyi langyos víz, melytől a tészta összeáll, s nem lesz se túl kemény, se túl puha. 

Kati néni szerint a mai fiatal háziasszonyok erre sem szánnak elég időt, pedig akkor lehet igazán jól sodorni a tésztát, ha az rendesen ki van dolgozva.

A gyúródeszka felületét lisztezte, rátette a tésztát, kezébe vette a sodrófát és következett a tészta nyújtása. Megjegyezném, hogy számomra ez a kedvenc része az előkészületeknek és egyben a legnehezebb a leírás szempontjából. :) 

A lisztezett nyújtófával a lelapított tésztát kezdjük óvatosan kifelé nyújtani. Minden nyújtás után forgassuk el a tésztát egy negyeddel. Folytassuk a forgatást és a nyújtást, míg a tésztánk mindenhol egyforma vékony és kerek nem lesz. Tegyük a sodrófát a tésztalap tőlünk távolabb eső végére. Illesszük a tészta szélét a sodrófára. Óvatosan, kissé rányomva, végezzünk toló-húzó mozdulatokat a sodrófával a tészta felületén, míg végül az egész lap feltekeredik. 

A feltekert tésztával együtt fordítsuk meg a sodrófát, úgy, hogy az eddig jobb oldali vége a baloldalra kerüljön, a deszkára merőlegesen és a sodrófát forgatva a tésztát letekerjük a fáról.

A tészta felületét lisztezzük, mielőtt újra, a tésztalap tőlünk távolabb eső végére helyezzük a sodrófát és megkezdjük a nyújtást. Ezt mindaddig folytatjuk, míg a tészta kellően vékony nem lesz.

Kati néni belemerült a tészta nyújtásába, s egy szót sem szólt. Mintha csak Ő lett volna a konyhában: Ő, a tészta és az emlékek... meredten néztem a kezét.

Olyan gyorsan perdítette a sodrófát, hogy elszédültem. Elveszítettem az időérzékemet. Hol vagyok? Kié ez a kéz? A nagymamám is így csinálta, pont így... 
... a tészta susogása, a gyúródeszka csattanása a múltba repített.
Olyan ismerős minden: gyúródeszka az asztalon, friss tészta illata lengi be a teret. Hisz ez a nagyi konyhája! Otthonkában áll az asztalnál, kendő a fején, kezében nyújtófa. Nem néz rám, a tésztára koncentrál. Végigpásztázom a teret, keresem a tekintetét, de mintha ott sem lennék, mintha egyedül lenne: Ő, a tészta és a gondolatai. Meredten nézem a kezét, s hirtelen elszédülök, minden olyan homályos, forog velem a világ: Hol vagyok? Kié ez a kéz? 
A fényképezőgép kattanására eszméltem. Körülnéztem... 
Itt minden olyan idegen, csak az illat, a kéz és a mozdulatok ismerősek. Egy könnycsepp gurult le az arcomon... ott jártam, a múltban, a nagyi konyhájában. Egy pillanat volt csupán, melyet szavakkal kifejezni nem tudok. ♥

A tészta szép vékony lett, kicsit nagyobb, mint az asztal. Egy lábosban, kb. fél liternyi vizet forralt, mellyel a mákot és a hagymát leforrázta. A vizet lassan adagolta hozzá, mert pont annyi kell a forró vízből, hogy kenésre alkalmas, lekvár állagú masszát kapjunk. Egy marék cukor is mehet hozzá, hogy édesebb legyen a mákovácsá. Jól átkeverte és egyenletesen rákente a tészta teljes felületére.

Ne használjuk el az összes tölteléket, mert hajtogatni kell a tésztát és a csupasz felületet a masszával meg kell kenni. Először fenti részt hajtotta a tészta közepéig, majd alulról is ráhajtotta. Ahol nem volt massza, azt a részt mindig megkente. Ezután a tésztát jobbról hajtotta középig, megkente, majd balról, szintén beborította a töltelékkel. A lényeg, hogy minden irányból hajtani kell, így kapjuk meg a mákovácsá végső, rétegelt formáját.

A hajtogatott, megtöltött tésztát egy kisebb méretű kilisztezett (vagy kizsírozott) tepsibe helyezte és előmelegített sütőben, kb. 180 fokon 35-40 perc alatt megsütötte.

Amíg sült a mákovácsá, Kati néni és lánya felelevenítették a régi, dolgos, de boldog időket. Meséltek a régi főzési szokásokról és az akkori ételekről, ízekről.

Kati néni közben kiosont a konyhába, hogy megnézze a tésztát. Elkészült, már alig vártam, hogy megkóstolhassam. Hagyni kellett volna, hogy kihűljön, mert akkor látszanak a rétegek igazán, de én türelmetlen voltam, ezért Kati néni megvágta. Mivel szeretem a mákos ételeket, ez a régi, de számomra új íz is elnyerte tetszésemet. 

A hagyma édes íze különlegessé teszi ezt az egyszerű mákos tésztát. Mákos fogakkal, mosolyogva, egy újabb, számomra ismeretlen recepttel és csodálatos élménnyel a szívemben tértem haza, köszönöm Önnek Kati néni! ♥

photo by nemesrobi

Köszönöm, hogy itt vagytok és köszönöm, hogy már ennyien csatlakoztatok az utazáshoz a tészták világába és azt is, hogy nyomon követitek kísérletezéseimet. A 'tisztatészta Facebook oldalán' meginterjúvoltalak benneteket, hogy melyik a kedvenc tésztaformátok. Ezt azzal a szándékkal tettem, hogy a következő, vagyis a mostani játékra a válaszok alapján könnyebben összeállíthassak egy tésztás ajándékcsomagot. A válaszokat olvasva azon gondolkoztam, hogy ez nem jó ötlet, hiszen egy száraztészta csomag nem fog ösztönözni benneteket friss tészta készítésére. Hát, ez az oka, hogy meggondoltam magam. Meggondoltam, mert a célom az, hogy Ti is beálljatok a sorba, Ti is készítsetek friss tésztát, érezzetek rá az ízére és váljon szokásotokká. :)

Olvasóim közül egy, szerencsés tulajdonosa lehet a képen látható 5 féle adaptert tartalmazó MARCATO REGINA csőtésztakészítő gépnek. Ez a megfelelő eszköz a gyors kivitelezéshez, megkönnyíti a munkát, felgyorsítja a friss tészta készítésének folyamatát. Az egyszerűség mellett biztonságos is, ezért a gyerekeket is bevonhatjuk a munkába. A dolgunk egyszerű: tésztát gyúrunk, a gép tetejébe töltjük, kiválasztjuk a kívánt formát és miközben tekerjük a gép fogantyúját a kinyomott tésztát a megfelelő hosszúságúra vágjuk, így ni:

A határban tekerem a mini-biciklim, csípi az arcomat a hideg. Egy fonott karkosár nehezíti a haladást. A papa tolja a kerékpárját, így tudunk azonos sebességgel haladni. Telis-teli a határ gazdátlan diófával, így minden évben, amikor eljön az október a papával tartok diót böngészni vagy ahogyan a nagyi mondja, 'diótböngézni'. :) A levelek nagy része már a földet borítja, így valóban böngézünk. A kezem feje piros és száraz a hidegtől, a tenyerem koszos a földön való turkálástól. Az orrom folyik, de a papával tartani kell az iramot, így csak a kabátom ujjába van idő törölni. :) A papa egy hosszú bottal veri le a diót az ágakról, még kapaszkodnak, pedig a zöld kopáncs már barnára változott és elszáradt. A kopáncs barnás festékanya megfogta a kezem és a ruhám. Amikor hazaértünk a böngézésből a mama örült a diónak, de annak "még jobban" amikor is taknyosan, koszosan meglátott. Nem szidott le, beültetett a radiátor mellé egy forró teával, hogy átmelegedjek. Alig vártam, hogy a dió, amit a papával összeszedtünk a kelt kalács (a mama szavajárásával kőtt kalács) töltelékévé alakuljon. Imádom... a mai napig. ;)
Egyszer nagyon régen, egy olaszországi nyaralás alkalmával orecchiette került az asztalra, melyet diómártás ölelt körül és apróra vágott paradicsom díszített. A pincér javaslatára meghintettük frissen reszelt parmezánnal és az előítéleteinket legyőzve nekiláttunk az elfogyasztásának. Gondolhatjátok, mi, akik a diós ételeket, eddig csak édesen fogyasztottuk...
az első pár falatot lassan, megfontolva vettük a szánkba, majd felgyorsult a folyamat és azon kaptuk magunkat, hogy üres a tányérunk. Aztán érkezett a szakács egy lábossal, repetát osztogatott... a mi tányérunkban is landolt egy újabb, jókora adag. :) 
A Bibliámat lapozgattam és megpillantottam benne a házi készítésű diómártás receptjét. (Biblia = Giorgio Locatelli: Ízek Itáliája c. könyve)
Locatelli garganellivel vagy pennével javasolja az elkészítését. Én 400 g durumlisztből készítettem a tésztát, melyhez 200 ml kézmeleg, sós vizet adtam és rugalmas tésztát gyúrtam, s amikor a tészta összeállt, apró füleket formáztam. A tészta olasz neve: orecchiette, az Őszinte vallomás című bejegyzésben leírtak szerint formáztam, egy apró változtatással.

Kést nem használtam, helyette az egy centiméteres tésztadarabokat két ujjammal (fent, bal-alsó kép) a gyúródeszkán, kis erőkifejtéssel végighúztam, majd a hüvelykujjamra kifordítottam (fenti, felső kép). A felülete érdessé vált, így a mártást könnyebben magára veszi. 

Ezután mozsárban összezúzunk egy gerezd fokhagymát, apránként hozzáadagoljuk a diót, sima állagúvá törjük, majd hozzáadunk éppen csak annyi olívaolajat, hogy sűrű mártást kapjunk. A diómártást lehet nagyobb mennyiségben készíteni, ekkor több fokhagyma és olívaolaj szükségez hozzá. Ha az elkészített mártást nem használjátok el frissen, akkor a maradékot tegyétek egy tiszta befőttesüvegbe, öntsétek le egy ujjnyi extra szűz olívaolajjal, így kb. négy hétig eláll. Locatelli a tésztaételeken kívül, halakhoz is ajánlja felhasználását.

További hozzávalók:
2 paradicsom
2 evőkanál frissen reszelt parmezán 
1 szál rozmaring 
5 zsályalevél (nekem nem volt itthon, így kimaradt)
3 evőkanál olívaolaj
só, frissen őrölt bors
a tészta főzővizéből mentsünk ki egy keveset

A paradicsomokat leforrázzuk, a héját lehúzzuk, négybe vágjuk és kimagozzuk. A rozmaringot apróra vágjuk. A tésztát forrásban lévő, sós vízben kifőzzük. Míg a tészta fő, 4 evőkanál diómártást egy nagyobb serpenyőbe teszünk, hozzáöntjük az olívaolajat és kis lángon melegítjük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ha a mártást túlmelegítjük széteshet, ez esetben a tészta főzővizéből keverjünk hozzá keveset és a mártás ismét összeáll.

A tésztát leszűrjük, a mártáshoz adjuk és alaposan átforgatjuk. Ha túl száraz, adjunk hozzá főzővizet. A paradicsomot, a parmezánt és a fűszernövényeket öntsük a tésztára és forgassuk át. Azonnal, még melegen, parmezánnal meghintve tálaljuk. Csak annyit érdemes elkészíteni, amit frissen elfogyaszt a család, felmelegítve csalódás.

Menjetek böngézni, jó móka! :)