Minden ételhez, minden ízhez tartozik egy érzés. Az érzéseinket nem mindig mondjuk ki, de az arcunk híven tükrözi, elárulja, hogy ízlett az étel... fintor jelzi a nem tetszést, simulás az elégedettséget. Ha tetszik, ha nem, a szavakkal szűken bánunk, ha egy ételről, egy ízről kell számot adni. Nehéz megfogalmazni, hogy miért volt jó vagy éppen miért nem ízlett az adott étel. 
Tésztás kísérletezésbe kezdtem és egy-egy új "szerzemény" kóstolása után szigorúan számon kérem a családot... színt kell vallaniuk a végeredményről, szavakba kell foglalni az ízek által kiváltott érzéseiket. :)
A kezdet... április közepe volt, épphogy belekezdtem a blog írásba, a tésztagyártásba. :) Szerettem volna valami különlegeset készíteni... arra gondoltam, hogy leturmixolom az epret, öntök hozzá lisztet, ízesítem vaníliás porcukorral. Ez így is lett, a végeredmény csodaszépre sikerült, eperillatú-ízű nyers tészta. Hm, imádnivaló... Abból a teóriából indultam ki: ha külön-külön finom, akkor együtt már rossz nem lehet.

'Kiscsaládom' csodálattal figyelte az előkészületeket és türelmetlenül várta a végeredményt. Az illatozó friss tészta az asztalon, én ültem, közel a tésztához, szugeráltam... fogtam a fejem és csak kérdezgettem: hogy szeretnél a tányéromra kerülni, segíts, mégis hogyan? Halk volt, suttogott...
Süss ki olajban, hints meg porcukorral, mártogass borhabba, díszíts eperszemekkel.

Felpattantam, sürgés-forgás, elő az edények, az alapanyagok, pillanatok alatt a tányérra varázsoltam. A családot a friss, különleges tészta látványa izgalomba hozta, azonban bekövetkezett a fordulat... meglepte őket a látvány és előítéletekkel ültek az asztalhoz. Elfogyott, de azóta sem beszéltünk róla... mindeddig egy elrejtett mappában pihentek a képek és várták, hogy egyszer megmutassam őket, hogy leírjam a ízét, az érzéseimet. :)
A kezdet folytatása... egy újabb frissen gyúrt látványos, édes tészta. Kezdem a hozzávalókkal: 
250 g durumliszt
30 g kakaópor
20 g porcukor
2 egész tojás, 1 sárgája
1 teáskanál vanília aroma
1 citrom reszelt héja

Kimértem és összekevertem a lisztet, a kakaóport és a porcukrot. A gyúródeszkára szitáltam, a közepébe mélyedést formáztam. Egy villa segítségével a lisztet és a folyadékot óvatosan összekevertem, majd amikor annyira összeállt, hogy nem folyt, kézzel folytattam a tészta összeállítását. Mindezt addig gyúrtam, mígnem szép, sima és kemény állagú tésztát kaptam. Ezután fóliába csomagoltam és fél órát a hűtőben pihentettem.

Közben előkerült a tésztanyújtó gép és mikor lejárt a pihenő idő a tésztát egyenlő részekre vágtam, sodrófával kb. 1 cm vastagságúra nyújtottam, majd a vékonyítást a géppel folytattam, végül formára vágtam. 

A végeredmény egy nagyon sötét, nagyon illatos tészta, melynek tálalásán nem sokat gondolkoztam, hisz édesanya épp madártejet készített. A tésztát egy nagy fazék, forró, lobogó vízben kifőztem, leszűrtem és az alábbi képen láthatóan tálaltam. Persze nem hagytam ki a kifőtt, csupasz tészta kóstolását sem.

Most pedig nem maradt más hátra: beszéljünk róla! :) Megálmodni, megalkotni... mondhatni semmiség. Leírni, megfogalmazni az ízét, az érzéseimet, mit csinálnék másképp... mondhatni 'nemegyszerű'. :)
Mindkét tészta készítése során az ízesítésre szánt alapanyagok illata lengte be a konyhát, s végül az összegyúrt tészta illatában, ízében is intenzíven érezni lehetett. A hő 'a kezdet' és 'a kezdet folytatása' esetében is felerősítette az illatokat, viszont az ízt kiszívta belőle. A megsült 'eprestészta' ízében az édes fellelhető volt, de az eper íze, aromája teljesen eltűnt. A kifőtt 'kakaóstészta' illatában és ízében is intenzíven jelen volt a kakaó, azonban a használt aromák elillantak. Bátrabban, nagyobb mennyiségben kell adagolni az ízesítésül szolgáló hozzávalókat, hogy hőkezelés után is megmaradjon az íz. A frissen gyúrt, kakaós tészta összhangban volt a madártejjel, ezt a családtagok is megerősítették. Sőt, javaslatot is tettek, hogyan lehetne tökéletes a végeredmény: intenzívebb ízesítés és rum aroma. Ennyi kell csak! ;)
Tehát, volt a kezdet, a kezdet folytatása és ígérem még ennek is lesz folytatása. Kísérletezzetek Ti is, ízesítsétek kedvetekre a tésztát! ;)

Édesapa szigorú és rendszerető ember volt. Az ő hatáskörébe, "felügyelete alá" tartozott a kert, ahol minden derékszögben állt, ahol a beton között nem lehetett kósza gazt találni. Bennünket is erre nevelt, nem hiába volt a jelszó:
"Rend, tisztaság, fegyelem, no és figyelem!" :) 
Ezen tulajdonságából adódóan meglepett, amikor kisöcsémnek engedélyezte az állattartást. Volt ott minden, díszbaromfik emelt fővel jártak-keltek az udvar hátsó, elkerített részén. Sorakoztak a nyúlketrecek, megszámlálhatatlan mennyiségű nyuszival, akik csak szaporodtak... időről időre többen lettek, annak ellenére, hogy bizonyos időközönként a "megfelelő" méretű, súlyú nyulak leadásra kerültek. 
A nap sugarai ébresztettek, kinyitottam az ablakot, de valami nem stimmelt. Eltűnt a fű, amit édesapa oly sok munkával tartott rendben. Egyből felébredtem és a látásom is élesebb lett... no még egyszer, nézzük csak! A fű rendben (pff, még szerencse). :) Az érzéki csalódást a sok nyuszi okozta... szó szerint a 'nyuszi ül a fűben' esete, csak annyian voltak, hogy eltakarták a frissen nyírt füvet. Felráztam az öcsémet, mert gyorsan kellett cselekednünk... (mielőtt apu meglátja és sokkot kap). Rohantunk le a lépcsőn, de késő volt... édesapa egy szót sem szólt, csak szúrós tekintettel nézett ránk (persze ennyi pont elég volt ahhoz, hogy tudjuk mi a dolgunk). :) A sokadik alkalommal történő (rejtélyes) kiszabadulásuk már következményekkel járt, meg kellett válnunk tőlük...
Érdekes módon akkor és azóta sem ettünk nyúlhúst és most sem jutott volna eszembe, ha nem kapunk egy konyhakész nyulat, ami már egy ideje a mélyhűtőben várta a sorsát. Sokat gondolkoztam hogy milyen formában kerüljön terítékre, hiszen a család Kalandor Kuksi iránt érzett szolidaritásból nem szívesen eszi meg a 'nyuszihusit'. 

Frissen gyúrt pappardelle nyúlraguval

A pappardelle a legszélesebb hosszú tészta, melyet általában gazdag raguval tálalnak. A friss tojásos tésztát a Larousse gasztronómiai lexikon leírása szerint készítettem. 
"Szitáljunk át 500 g lisztet és készítsünk középre egy mélyedést. Törjünk fel 5 tojást és üssük bele, öntsünk hozzá 3 cl olajat és oldjunk fel benne 10 g sót. Fokozatosan keverjünk el mindent a liszttel. Gyúrjuk erősen, dolgozzuk meg jól a tésztát, hogy szép sima és kemény legyen." Természetesen olívaolajat használtam.
A tésztát egy konyharuhával letakarjuk és fél órát hagyjuk pihenni. Ha lejárt a pihenőidő, a tésztát felvágjuk, sodrófával kb. 1 cm vastagságúra nyújtjuk, majd a vékonyítást a géppel folytatjuk.

Széleket hagyjuk egyenetlenül, hogy a tészta teljes mennyiségét fel tudjuk használni. Így némely tészta hullámos szélű és nem egyforma hosszúságú lesz, de ettől házi. :)
A tésztalapokat feltekerjük és kb. 2 cm szélesre vágjuk, majd "kiegyenesítve" egy konyharuhára halmozzuk.

A konyhakész nyulat nagyobb darabokra vágjuk és egy tálba helyezzük. Hozzáadunk egy kisebb, durvára vágott sárgarépát, szintén durvára vágott fél zellert és egy fej hagymát, 3 gerezd fokhagymát, melyet egy kés élével szétlapítunk. Tegyünk hozzá pár szem borókabogyót és fekete borsot, 3 babérlevelet és egy szál rozmaringot. Öntsük fel annyi vörösborral, amennyi ellepi és egy éjszakán (vagy minimum 3 órán) át pácoljuk. 

Hozzávalók a raguhoz:

a bepácolt nyúlhús
+ a leszűrt páclé
1 nagyobb fej hagyma, apróra vágva
2 sárgarépa, apróra vágva
2 zellerszár, apróra vágva
2 gerezd fokhagyma
1 doboz hámozott (aprított) paradicsom konzerv
kb. 2 dl paradicsomlé
kb. 2-3 dl zöldségalaplé
1 szál rozmaring
2 babérlevél
só, frissen őrölt bors
4 evőkanál olívaolaj

A húsdarabokat kivesszük a pácból. A páclevet leszűrjük és félretesszük. A felforrósított olívaolajon üvegesre pároljuk az apróra vágott fokhagymát, a felaprított zöldségeket, melyhez hozzáadjuk a babérlevelet és a rozmaringot is. Hozzáadjuk a lecsöpögtetett húst és kb. 5 percig pároljuk. Felöntjük a páclével, majd fedő alatt puhára főzzük kb. egy óra alatt. Ha szükséges, az elpárolgott nedvességet zöldségalaplével (vagy vízzel) pótoljuk.

A húsdarabokat kivesszük, kicsontozzuk és kisebb darabokra vágjuk. Visszatesszük a húst, felöntjük a hámozott, összevágott paradicsommal és paradicsomlével, majd összerotyogtatjuk. Sózzuk, ízlés szerint frissen őrölt borssal meghintjük és amint besűrűsödött összeforgatjuk a leszűrt tésztával. Frissen reszelt parmezánnal meghintve tálaljuk.

Nyuszi hopp... ilyen formában gyorsan elfogyott! ;)

Pécs, Makár-hegy - izgatottan közeledtünk a Retrotészta állomás második helyszínére, ahol nagy szeretettel, egy féltve őrzött családi idézettel és borkóstolóval fogadtak bennünket. 

Szomorú vagy, emészt bánat?
Rakd meg vele tarisznyádat.
Hozd fel ide kérünk szépen,
Elfér a mi szép pincénkben.
Itt biztos, hogy eltüntetjük,
megbeszéljük, leöblítjük.
Úgy elmúlik majd meglátod,
míg a nyomát sem találod.

Itt a "bőség" sosem fogy el!
Szeretetünk körülölel.
Akár testvér, akár barát -
a Makár mindig szívesen lát!

Megbeszéltük, megsütöttük, megszerettük... távozáskor telerakták szívünket szeretettel, tarisznyánkat finomságokkal. Eddig kavarogtak bennem az érzések, nem tudtam megosztani veletek... most lehunyom a szemem és megpróbálom felidézni Rózsika néni szavait.
Mórahalom mellett egy kis tanyán vagyunk. Kint zord hideg és hófúvás. A kemence melege és a családi meghittség lengi be a konyhát. A széken fateknőben letakarva pihen a tegnap este ledagasztott kenyér tésztája, mely egyre feljebb emelkedik, tolja le magáról ruháját. A gyúródeszka az asztalon, a sodrófa is ott csücsül rajta. 

Édesapa végighúz egy vaslapátot a kemence fenekén, melyre felkapjuk a fejünket. A testvéreimmel azon kuncogunk, hogy melyikünk gyomra korog hangosabban. Figyeljük anyánk mozdulatait, ahogyan kiszakít egy darabot a kenyértésztából és megformázza. A kenyerek sülnek, a lángos is, amit oly izgatottan várunk.
Várom a soromat, várom, hogy édesanyám a kezembe adjon egy leszakított darabot a megsült kemencés lángosból, mely illatozik a fokhagymától, s melyet a tejföl tesz még ízletesebbé. 
Kinyitom a szemem és hirtelen nem tudom hol vagyok... most a jelenben, de minden porcikám azt érzi, hogy ott jártam... ott, azon a tanyán, ahol Rózsika néni felnőtt.
A tanyasi lányból városi nagymama lett, aki minden nap süt-főz a családjára, aki maga köré gyűjti az unokákat és mesél a régi időkről, aki együtt készíti velük a finomságokat, aki halad a korral és kemencés lángos "helyett" a gyerekek által a vásárokból, fesztiválokról ismert, s oly kedvelt langallót készít.

Hát Ő Rózsika néni, aki megosztotta velünk múltját, a mindennapjait, aki betekintést engedett konyhájába, akivel együtt sütöttük és egy asztalnál fogyasztottuk el a kemencés lángost, kenyérlepényt, langallót, töki pompost, vakarékot, bodagot, buktit, ki hogyan ismeri. :)

Dédanyáink, nagyanyáink idejében, amikor még házilag sült a kenyér, a kemencés lángost a kenyérsütésből megmaradt tésztából készítették. A tésztát laposra nyújtották, kerekre formázták, kisütötték a kemencében és a kamra tartalmától függően ki tejfölözte, ki zsírozta. Manapság a tésztájának elkészítésére is jellemző az "ahány ház, annyi szokás" mondás. Világunk felgyorsult, háztartásunk átalakult, a kézi dagasztást felváltotta a gépi, a kemencét pedig a kenyérsütőgép, a gyorsaságra, egyszerűségre törekszünk. 
Rózsika néni a megkelt tésztával várt bennünket (mondván, ne kelljen oly sokat várni rá), de természetesen érkezésünkkor rögtön nekilátott egy újabb adag tészta elkészítésének, melyet nem kovásszal (=a hagyományos módon) készített. 
Már meg sem lepődök, nincs méricskélés, csak is kizárólag érzésre áll össze a tészta. Figyeltem ám Rózsika néni kezét, így elárulom nektek, hogy egy gáztepsi mennyiséghez mit és mennyit használjatok:

50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
1,5 dl tej
1 teáskanál cukor
2 csapott kávéskanál só
kb. 1,5- 2 dl langyos víz

A feltét is elő volt készítve, no meg egy kis bor, bár bevallom inkább Rózsika néni szavait ittuk. :)

Rózsika néni kis lábasban tejet melegített, cukrot adott hozzá, majd belemorzsolta az élesztőt. Míg felfutott elővette a vájlingot, beleöntötte a lisztet, sózta, majd jött hozzá a felfutott élesztő. Elkezdte összedolgozni, majd egy kis víz (melyet lassan adagolt hozzá, amennyit felvett a liszt) és már dagasztotta is a tésztát. Ez az erő, ez a gyorsaság, maga a mozdulat... mindig drága nagymamám jut róla eszembe. Gyermekkoromban ott csücsültem mellette és csodáltam, hogy milyen gyorsan és szépen dagasztja a tésztát. Rózsika néninek is volt segítsége, majd később meglátjátok. :)

A tészta összeállt és letakarva ment ki a napra kelni, de azzal a lendülettel érkezett a már megkelt tészta, melynek felét Rózsika néni hagyományos módon laposra nyújtott és kerekre formázott.
Gáztepsiben, de a kerti kemencében sült ki a lángos. 

A másik adagot gáztepsi méretűre és formájúra nyújtotta, a tepsit kacsazsírral megkente, belehelyezte a tésztát és unokája segítségével megpakolta mindenféle házi finomsággal.

Egy kis házi fokhagymás-tejföl a tészta tetejére, majd egyik felére mangalica szalonna, a másik felére kolbász. Mindezt lila hagymával beterítették és kirakták a napra, hogy a tészta egy kicsit emelkedjen, magába kebelezze a rajta fekvő finomságokat.

A kemencéből előkerült a kenyérlángos, melyet ki kacsazsírral, ki fokhagymás tejföllel fogyasztott.

Pillanatok alatt eltüntettük, bár Rózsika néni szerint gyermekkorában finomabb volt és a teteje jobban megpirult, ez minket nem érdekelt, elégedetten ültünk az asztalnál elfogyasztását követően.

Hogy ne lankadjon érdeklődésünk Rózsika néni férje, Laci bácsi bizonyos időközönként megjelent egy tárggyal, amit legtöbbször azt sem tudtuk mi fán terem. Persze mindenhez volt történet, néha nem is tudtuk hová kapjuk a fejünket, hiszen mindketten oly lelkesen meséltek és mindkettőjük mondanivalója izgalmas és hasznos volt számunkra.

Közben megsült a második adag, a langalló, ahogy a gyerekek ismerik. Isteni volt, a füstös íz, a tejföl beleolvadt a tésztába, a zsír kisült, melyet még megbolondított a hagyma édeskés íze.

Mindezek ellenére, az egyszerű, a régi, a fokhagymás tejfölös és kacsazsíros mellett teszem le a voksom. Degeszre tömve, az élménytől (és a bortól) mosolyogva indultunk haza. Engem meggyőzött ez a soknevű finomság, így kemence híján is fog sülni... ezzel zárom soraim! :)

A fotókat készítette: Nemes Róbert

Szeretek néha egyedül lenni... Igyekszem tudatosan élni, szeretem átgondolni, hogy hol és hová tartok és jó úton haladok-e a kitűzött célok felé. Legtöbbször tervezek, beosztom az időmet, mert ha nem így teszek, azon kapom magam, hogy elrepült... elrepült az idő anélkül, hogy valami "hasznosat" csináltam volna. Persze ez nem azt jelenti, hogy szögletes vagyok... igen, vannak spontán dolgok is az életemben. Például, amikor rám tör a tésztaéhség, a tervekkel ellentétben, képes vagyok bármikor nekiállni főzni, hogy vágyamat csillapítsam. Ez is spontaneitás, nem?! :)
Visszatérve az egyedüllétre... gyermekkoromban a nagypapámnak volt egy "szertartása", szüksége volt heti pár óra egyedüllétre. A konyha volt a komfortzónája, így az egyedüllét helyszínéül is ezt választotta. Éveken keresztül, minden héten pár óra... pár óra, amit önmagával töltött... amikor elkészítette és elfogyasztotta a kedvenc, egyszerű kis ételét: krumplilevest frissen gyúrt csipetkével. 
Érdekes módon nekem is a konyha lett a komfortzónám, főzés közben tudok igazán kikapcsolni, itt tudok kizárni minden zavaró tényezőt.... csak én, a gondolataim, a rutinszerű mozdulatok, az illatok és az ízek... aztán kész is az ebéd, amit elfogyasztok... önmagammal. :)
A legutóbbi ilyen ebédem a Túrós táskaleves, amit életemben először készítettem egy kedves kolléganőm nagymamájának, Teri mamának receptje alapján. 

Túrós táskaleves /4 személyre/
Egy nagyobb hagymát apró kockára összevágunk, és egy evőkanál olajon (én kacsazsírt használtam) világos barnára dinsztelünk. A tűzről levéve meghintjük egy kávéskanál pirospaprikával (én csapott evőkanállal raktam bele), összekeverjük, majd félre rakjuk.
Egy tojásból, amennyit felvesz (kb. 10 dkg), annyi lisztből, csipet sóból ruganyos tésztát gyúrunk, majd sodrófával vékonyra kinyújtjuk. Derelyeformával kör alakú lapokat szúrunk ki, és mindegyik közepébe egy kávéskanál túrótölteléket teszünk, majd a formát összenyomjuk. Én kör alakúra hagytam és két tésztalapot illesztettem össze.

Túró töltelék: 15 dkg túró, annyi tejföl, hogy keményebb massza legyen, só, fűszerek ízlés szerint. Én kaporral bolondítottam, apróra vágtam és a túrós masszába kevertem.

Ezután kb. 1 l sós vizet forralunk (a tészta mennyiségéhez keveselltem a vizet, így 1,5 liternyi mennyiséget forraltam), beletesszük a túrós táskákat és a megmaradt tészta széleket, a megdinsztelt hagymát, és kb. 5 percig forraljuk, míg a derelyék megfőnek.

Folyamatosan kóstoltam a levet, sóztam ízlés szerint és kevés házi vegetát is használtam. A levest még tejfölözzük, nem baj, ha egy-egy táskából a töltelék egy kicsit kiforr. A tejföllel történő habarást az alábbiak szerint végeztem: 3 evőkanál tejfölt habverő segítségével simára kevertem, egy kevés forró lével eldolgoztam és azonnal a levesbe öntöttem, jól elkevertem.

Ezt követően alaposan kiforraltam. Egy jó negyed órát állni hagytam, hogy az ízek összeérjenek. 

A tetejét meghintettem egy teáskanál tejföllel, kaprot csíptem rá, s
Tálaltam e régi étket,
melynek íze elnyerte tetszésemet.
A fazék így kiürült,
s a tésztáslány már el is terült. :)

Köszönöm a receptet Teri mamának! Bevallom őszintén nem gondoltam, hogy ez az egyszerű leves ilyen finom ízeket rejt.