Kétkeréken

2011.07.11. 10:45 tisztatészta

A tésztagyúrás, a mérhetetlen tésztafogyasztás mellett van egy másik szenvedélyem, ez a kerékpározás. Szerencsére a két szenvedély jól megfér egymás mellett, mondhatni kompenzálja egymást. Kerékpárosként szükségem van a tésztaételek energiatartalmára, fanatikus tésztazabálóként pedig szükségem van egy sportra, amellyel leadhatom a bevitt, a napi energiaszükségletet meghaladó többletet. :) 

A párommal azon emberek közé tartozunk, akik szívesen töltik szabadidejüket a természetben. Ha tehetjük magunkkal visszük a bringákat minden kisebb (és olykor nagyobb) kiruccanásra. Magyarországon kevés az olyan szállás ahol szívesen látják az embert bicajostól. Féltve őrzött, szinte családtag nálunk a kerékpár, így ha elutazunk, szeretjük biztonságban tudni őket. Tavaly, az egyik bringás barátunk ajánlásával találtunk rá egy kerékpárbarát szállásra a Mátrában. Már a neve is erről árulkodik: Kétkerék Vendégház

Itt szívesen látják az embert a saját drótszamarával, de ha nincs kölcsönözhet is helyben. Minden bringás félelme: a tárolás... Itt ez is megoldott, hisz külön, bekamerázott, zárt tárolóban lapulnak a szebbnél szebb Merida kerékpárok, melyek mellett a mieink is helyet kapnak. Itt bárki jól érezheti magát, aki kedveli a természetet és aktív kikapcsolódásra vágyik. A házigazdák az évszaknak, időjárásnak megfelelő kerékpár vagy turistaútvonalakat ajánlanak, térképes útbaigazítással. Barangoljátok be a Mátrát, hihetetlenül tiszta a levegő és csodás helyeket fedezhettek fel.

Galyatető, kilátó

A Kétkerékben a reggeli páratlan, a bőség zavara minden alkalommal némi tétovázást "idéz elő". :) A kínálat között az egyik tésztás finomság a gofri, hogy a bloghoz hű maradjak. Olyannyira, hogy másodszori látogatásunk alkalmával már igényt tartottunk rá. Sütő hiányában otthon nem készül, de azt hiszem be kell szerezzek egyet, főleg, hogy a házigazdák jóvoltából a recept és a sütéshez szóló itiner a kezemben van. :) Ez az a gofri tészta, amit nem kell vastagon megkenni lekvárral, nutellával, mert ennek az íze álá natúr is isteni finom.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
25 dkg vaj vagy margarin (Rama)
20 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor
5 tojás
2 tk sütőpor
3-4 dl tej, a sűrűségtől függően

Elkészítés:  

A vajat/margarint habverő segítségével keverjük habosra.
Tegyük hozzá a cukrot, vaníliacukrot és a tojásokat, keverjük el.
Adjuk hozzá a lisztet és a sütőport.
Állandó keverés mellett apránként adagoljuk hozzá a tejet.
A hozzávalókat 2-3 percig kézi mixerrel a legnagyobb fokozaton keverjük össze.
Gofrisütőben kisütjük, időnként olajozzuk a sütőt.

Köszönöm a házigazdák hozzájárulását, hogy megoszthattam a receptet. Most indulok gofrisütőt vásárolni. :) 

5 komment

Címkék: édes

A bejegyzés trackback címe:

https://tisztateszta.blog.hu/api/trackback/id/tr63056028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eva.zs 2011.07.11. 11:56:30

Látom te sem tétovázol ha valamit egyszer a fejedbe veszel. :-)
Én ízesített tejszínhabot szoktam tenni a gofrira: tejszín + olvasztott csokoládé vagy leturmixolt átszűrt gyümölcs (esetleg cukor ízlés szerint). Összekever, szifonba tesz, patron és kész. Isteni.
Ja, és nagyon-nagyon irigyellek mert imádok tekerni... de sajnos ellopták a bringámat. :-(

tisztatészta 2011.07.11. 21:57:30

@eva.zs: Istenien hangzik, mindenképp ki fogom próbálni Köszi az ötletet! :) A bringádat nagyon sajnálom. :(

Bombanoo 2011.07.12. 23:26:44

Belgiumban anno friss eperrel és tejszínhabbal tálalták, persze a variáns végtelen... én is megyek azt hiszem gofrisütős venni:)

andi.nagy 2012.01.07. 17:47:56

Szia! Elkészítettem, fantasztikusan finom, ezentúl ez alapján a recept alapján készítem a gofrit. Köszönöm a receptet!

tisztatészta 2012.01.07. 17:59:07

@andi.nagy: Szia Andi! Örülök, hogy bevált a recept! Egészségetekre! ;)
süti beállítások módosítása