Van egy jegyzetem, a blog indulásakor nyitottam TISZTATÉSZTA felirattal. Mindent tartalmaz, a megvalósult (mit-, mikor-, miről írtam) és a tervezett projekteket. Egyre több tésztaforma neve van belevésve és egyre több van kipipálva. De nem csak egyszerűen kipipálva... a tészta egy életérzést képvisel és minden tésztának/tésztaformának van egy hangulata, minél több tésztát formázok, annál közelebbi kapcsolatba kerülök vele. Kezdem megismerni és egyben kiismerni. Sok mindenre megtanít... türelemre int, nyugalmat áraszt, mindez által szeretetet sugároz. Megmutatja miként bánjak vele... engedem magam vezetni, átadom magam a hangulatnak és ezt meghálálja, mert mindig hagyja, hogy tökéleteset alkossak belőle. :) 

Trofie
Bár az alakja és a szerkezete eltérő, a trofie, a liguriai gnocchi. Összehasonlíthatatlan, hisz az egyik hosszúkás és vékony, a másik zömök és vastag. Készülhet teljes kiörlésű vagy finom búzalisztből, de a tésztájához ízlés szerint adagolható gesztenyeliszt vagy búzakorpa is. Az orsó alakú metéltet babbal és burgonyaszeletekkel együtt főzik ki, majd pestót  adnak hozzá.  (Forrás: Olasz Kulinária - Vince Kiadó) 
Mint minden tészta, a trofie is többféle technikával készíthető. Én háromféle technikát próbáltam ki, s végül azt választottam, amely által a tészta a legszebb formát öltötte. 

Trofie kézzel formázva
Hozzávalók:

300 g durumliszt
150 ml kézmeleg víz
csipet só

Szitáljuk a lisztet egy tálba, keverjük el benne a sót, majd a vizet fokozatosan adagolva hozzá, gyúrjunk belőle kemény tésztamasszát. Lisztezzünk be egy sima munkafelületet és gyúrjuk a tenyerünk párnás részével, míg sima és bársonyos nem lesz. Csomagoljuk fóliába és fél órát pihentessük a hűtőben. A tésztát sodrófa vagy gép segítségével nyújtsuk ki kb. 3 mm vastagságúra, majd kb. 5 cm széles lapokra vágjuk fel. Éles késsel kb. 4 mm széles darabokat szeljünk, pont úgy, mintha gyufatésztát készítenénk.

A tésztát az ITT található felvétel útmutatása segítségével formáztam.
Jó tanács: a lapokkal egyenként dolgozzunk és lisztmentes felületen formázzuk meg a tésztaszálakat. Tapasztaltam, hogy a liszt nehezíti a munkafolyamatot.
Munkaigényes nem tagadom, de az elkészítés minden percét élveztem. :)

A friss tésztát hagyjuk száradni legalább egy napig, mert így tartja meg a formáját. Az elkészített tésztát spenót pestoval tálaltam a tetejére főtt tojássárgáját morzsoltam. 

Spenót pesto
Hozzávalók:

120 g spenót
30 g dió héj nélkül
4 db aszalt paradicsom
80 g natúr kecskesajt
20 g reszelt parmezán
2-4 gerezd fokhagyma (mérettől függően)
só, frissen őrölt bors
olívaolaj

Alaposan megmossuk a spenótot, lecsöpögtetjük. A diót aranyszínűre pirítjuk, majd konyharuhába csavarva átdörzsöljük, hogy a héját eltávolítsuk. Nem mindegyikről jön le a dörzsölés hatására, így amin rajta maradt, kis pengéjű kés segítségével lehúzzuk. 
Mindkét alapanyagot a megtisztított fokhagymával, az aszalt paradicsommal, csipetnyi durva sóval, frissen őrölt borssal aprítógépben összetörjük. Fokozatosan hozzáadjuk a sajtokat és az egészet egyenletes péppé dolgozzuk össze. Végül lassan csurgatva belekeverjük az olívaolajat, amíg krémes masszát kapunk. 
Az elkészített mennyiségnek csak egy részét használtam fel a tésztához, így a maradékot befőttes üvegben olívaolajjal meglocsolva hűtőbe tettem. 

Nagy fazékban vizet forralunk, sózzuk, beletesszük a tésztát és pár perc alatt al dente állagúra főzzük. A tésztát leszűrjük, a főzővizet félretesszük. Mielőtt a tésztára öntjük, a pestot összekeverjük a tészta kevés, még forró főzővizével. A tésztára főtt tojássárgáját morzsolunk ás tálaljuk.

Abbahagyhatatlan! ;)

Trofie mások konyhájában: MásTészta & Dolce Vita

A tésztakészítés legfontosabb részművelete a gyúrás, hiszen a hozzávalók összedolgozásával megteremtem a tésztát. Ez a művelet (is) testi-, lelki- és szellemi erőt igényel és az energia, melyet használok azonnal kioltja a negatív töltetet a testemből. Ezek után bátran kijelenthetem, hogy a friss tészta készítése terápiás jelleggel hat rám. :) Ez duplán igaz, ha a folyamat során színeket használok, hiszen a színek érzéseket, érzelmeket, hangulatokat váltanak ki belőlünk és speciális elektromágneses rezgésükkel jelentős befolyást gyakorolnak ránk, emberekre. Az alkotó folyamat nélkülözhetetlen része a minta és a forma kialakítása... és végül a létrejött "produktum" látványa okozza az örömérzetet, a sikerélményt. Mindezzel csak annyit akarok mondani, hogy a tésztakészítés során használt színek, minták és formák egy komplex terápiás folyamat részeként hatnak... nálam bevált, ajánlom kipróbálni! :)

Csíkos garganelli (hozzávalók a képen) 

Egy marék spenótot leforráztam és leturmixoltam. Egy piros kaliforniai paprikát megsütöttem, ebből készült a paprikakrém. A hozzávalókból rugalmas állagú, de viszonylag kemény tésztát gyúrtam.

A csíkozást a Feketén fehéren c. bejegyzésben leírt folyamat szerint készítettem. A formázás megkezdésekor, azokat a kinyújtott tésztalapokat, amivel nem dolgoztam konyharuhával letakartam, mert nagyon hamar kiszárad és akkor nehéz vagy szinte lehetetlen megformázni. 

A vékony tésztalapokat egy duplavágó szerkezet (vagy kés, pizza- akár derelyevágó) segítségével kb. 4 cm x 4 cm méretű kockákra vágtam, majd a kocka alakú tésztát egy speciális fából készült bordázott lapra helyeztem és a szegleténél kezdve egy henger alakú fa- pálca segítségével, lefele irányuló nyomó mozdulattal felsodortam (mint a csigatésztát). Csigacsináló eszközzel is elkészíthető, annyi különbséggel, hogy a feltekeréshez egy fakanál nyelét használjátok.

Egy kedves barátnőm az alábbi jelzőkkel illette a tésztáimat:
fekete-fehér csíkos farfalle - szexi
zöld-sárga csíkos garganelli - öko
és az alábbi pöttyös - a kislányos. :) ♥

Pöttyös, burgonyapürével töltött ravioli

100 g "00" típusú liszt + 1 tojás + csipet só
100 g "00" típusú liszt + céklapüré + kézmeleg víz (amennyit a liszt felvesz)

Egy darab nagyobb méretű céklát megmostam, szárazra töröltem és  alufóliába csomagolva héjastul sütőben puhára sütöttem (200 °C). Amikor megpuhult, lehúztam a héját, cikkekre vágtam, kevés olívaolajjal meglocsoltam, sóztam és turmixoltam, figyelve arra, hogy ne legyen darabos. A fent megadott hozzávalókból rugalmas állagú tésztát gyúrtam, majd pihentetés nélkül dolgoztam tovább a két különböző színű tésztával. Mindkét tésztából lecsíptem egy (ping-pong labda méretű) darabot és gép segítségével az 5. fokozatig vékonyítottam. Ezekből a tésztalapokból szúrtam ki a pöttyöket egy szétszedett toll darabjának segítségével. (A tésztát, amellyel épp nem dolgoztam letakartam konyharuhával, hogy ne száradjon ki.)

A maradék 2 gombócot 2-2 egyenlő részre vágtam és vékonyítottam (6. fokozatig a Marcato Atlas 150 típusú gépemmel). Az apró, kör alakú tésztadarab egyik oldalát mutatóujjammal enyhén megvizeztem és hüvelykujjammal a másik színű tésztalap felületére nyomtam.

A felületet pöttyözés után liszteztem, majd hosszában és keresztben egyaránt sodrófával is megerősítettem a pöttyöket. Ezt követően a gépen, szintén 6-os fokozaton átengedtem.

A szabályos pöttyök titka, hogy a tésztalapok pöttyözése után nem vékonyítjuk tovább a tésztát. Ellenkező esetben a pöttyök eldeformálódnak és ovális alakot öltenek.

A töltelék (Giorgio Locatelli receptje nyomán): 
Két burgonyát héjastul puhára főztem, melegen meghámoztam, összetörtem. Kis lábasban kevés vajat egy szál rozmaringgal együtt felolvasztottam, így az ízek összeértek és a vaj egy kis színt kapott.

Mivel kis mennyiségben, kísérleti jelleggel készült a pöttyös tészta a raviolit úgy készítettem, hogy a kiszúró segítségével kör alakú lapokat szúrtam, a közepébe egy kávéskanál tölteléket tettem, a szélét nedvesítettem és egy másik lappal összeillesztettem, úgy, hogy mielőtt összezártam a bent ragadt levegőt kipréseltem.

A téli mínuszokban nincs is jobb egy melengető levesnél. A hozzáadott tészta plusz kalóriája által pedig jobban megy a hólapátolás. :)
A raviolit póréhagyma krémlevessel tálaltam. 
A leves hozzávalói:

40 g vaj
1 vöröshagyma apróra vágva
1 zellerszár apróra vágva
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
1 nagyobb póréhagyma (csak a fehér része) karikákra vágva
1 burgonya felkockázva
200 ml száraz fehérbor
750 ml csirke- vagy zöldség alaplé
200 ml főzőtejszín

A vajat megolvasztottam egy lábosban, rádobtam a vöröshagymát, fokhagymát, póréhagymát és a zellerszárat. A zöldségeket 10 perc alatt kis lángon puhára pároltam, közben időnként megkevertem. Hozzáöntöttem a száraz fehérbort, miután az alkohol elpárolgott, hozzáadtam a burgonyát, az alaplevet és fedő alatt kb. 20 percig főztem. Ezt követően turmixoltam, felforraltam és hozzákevertem a tejszínt. Végül szájízemnek megfelelően sóztam, fehérborssal meghintettem, ismét felmelegítettem és a burgonyapürével töltött raviolival tálaltam. Így:

és így:

A leves önmagában is isteni, megéri elkészíteni.

Tésztaőrületemhez hozzátartozik minden olyan eszköz begyűjtése, amivel a tészta formázható. A beszerzés nem jelent megnyugvást, mert a legnagyobb kihívás a különböző (tészta)formák elkészítésének elsajátítása. Addig nem nyugszom, amíg (saját értékrendem szerint) tökéleteset nem alkotok. :)
Így volt ez a csigacsinálással is... 
Emlékek, élmények híján régi szakácskönyveket olvasva, az interneten felkutatott leírásokat tanulmányozva sajátítottam el a csigatészta készítését. Hideg téli estéken, hosszú órákon keresztül, egyedül, a társaságot nélkülözve ültem az asztalnál és pödörtem a tésztát.

Meg kell hagyni: egyedül borzasztóan unalmas a csigacsinálás, ezért próbáltam elkalandozni, gondolatban részt venni egy csigacsináló esten, amikor még ünnepség volt a levesbe való csigatészta elkészítése, ami legtöbbször táncmulatságba torkollt. Személyes tapasztalat hiányában nem sikerült az időutazás. Hiába, emlék nélkül nem megy... ezért segítséget kértem és kaptam is... egy kedves, hihetetlenül kreatív, mindenkit ösztönző, az egész országot kenyérsütésre buzdító hölgytől, a Limara Péksége blog írójától, aki saját élményén, személyes tapasztalatain keresztül feleleveníti e régi hagyományt:
"Néhány héttel ezelőtt a barátnőmmel sétáltunk a piacon, amikor elébünk toppant Dóri egy kedves ismerőse és meghívott minket csigacsináló estre. Felcsillant a szemem és örömmel mondtam azonnal igent a kedves meghívásra. Nagyon régen szerettem volna ellesni a csigacsinálás technikáját. A nagymamámtól maradt ránk csigacsináló szerkezet, nagyjából tudtam is, hogy hogyan, mi módon készül rajta a csiga, de az apró trükköket nem ismertem. Pedig a családunkban volt egy nagynéni, aki csigacsinálással is foglalkozott, de sajnos soha nem láttam munka közben.
Este buszra ültünk és a szomszédos Kiszomborra mentünk. A csigacsinálást ugyanis az ottani nagyon lelkes, és aktív Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör szervezésében tartották. A csoport vezetője, Zsuzsi először egy kis tésztatörténelmet tartott nekünk, ahol megtudtuk, hogy a tarhonya és a lebbencs mellett a csiga is alföldi jellegzetesség.

Forrás: Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör

Ezek a tésztaféleségek olyannyira fontosak voltak hajdanán, hogy például tarhonya konferenciát is rendeztek valamikor.
A csigacsinálás unalmas, aprólékos munka, épp ezért valamikor a hosszú téli estéken az asszonyok összegyűltek és együtt készítették a levesbe való tésztát. Különösen fontos volt ez lakodalmak előtt, hiszen az alföldi lakodalmak tyúkhúsleveséből nem hiányozhatott és nem hiányozhat ma sem a házi csigatészta. A készítésben a fiatal lányok is részt vettek, ezen alkalmakkor sokat tanultak az idősebbektől, a felnőtté válásuk része volt.
Férfiak nem vehettek részt ezeken az esteken, ők csak a végén jelentek meg, nekik kellett hozni a bort, ugyanis a fárasztó munka végét egy kis vigassággal ünnepelték általában.
A csigacsináló eszközök többnyire szépen díszített, faragott fából készültek, hiszen szerelmi ajándékként vagy emlékbe kapták a lányok. 

Forrás: Wikipédia

Ezen az estén is szép számmal gyűltünk össze, főként idősebb generáció, de volt közöttünk egészen fiatal lányka is (aki boszorkányos ügyességgel sodorta a csigákat mint később kiderül). Nem titkolt szándék volt, hogy ezt a gyönyörű, régi hagyományt felelevenítsük.
A kis elméleti bemutató után nekiláttunk a munkának. Előkerültek a régi, féltve őrzött csigacsináló szerkezetek is. És legnagyobb meglepetésemre mellettük a levágott bicikliküllők vagy vékony kötőtűk, sőt grillpálcák is. A régi, örökölt készülékek pálcáit ugyanis már megette az idő vasfoga, vagy letört a feje, vagy túl vastag volt a kis pálca, amivel nem csigát, hanem csak lúdgégét lehet készíteni.
Ügyes asszonyok pillanatok alatt begyúrták a tésztát, mások kinyújtották, megint csak mások derelyevágóval apró 1x1 cm-es kockákra szabták. Mindenki kapott belőle, egyszerre csak pár darabot, azt is le kellett takarni egy fóliával, mert a még ügyetlen, lassú tempónk alatt kiszáradt volna. Ha kiszárad, akkor pedig nem lehet feltekerni.

Forrás: Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör

Igazi csapatmunka volt, pont mint régen. Amikor belerázódtunk a szép hangú asszonyok énekelni is kezdtek, talán mondanom sem kell, hamarosan pajzán nóták is elhangoztak (megértettem, hogy miért is volt hajdanán a fiatal lányok felnőtté válásának fontos része egy ilyen est).
Hangulatos este volt. Mély nyomot hagyott bennem, nagyon örülök, hogy részese lehettem. Úgy tudom, hogy akkora sikere volt, hogy ezek az estek a mai napig is rendszeresek a Kiss Mária Hortensia Kör szervezésében."  

Ezúton köszönöm Marcsinak, hogy általa részesei lehettünk a csigacsinálás hagyományát őrző estének. Az alábbiakban pedig az instrukciók, ha meghoztuk a kedved a csigacsináláshoz, Kedves Olvasó. :)

4 személyre elegendő mennyiség készítéséhez egy tojásból 10 dkg lisztből kemény, de jól nyújtható tésztát gyúrunk, ezt követően vékonyra nyújtjuk. (A vékonyítás végezhető géppel vagy sodrófával.) A vékony tésztalapot derelyevágó vagy éles kés segítségével apró, 1x1 cm-es kockákra vágjuk és azonnal letakarjuk, védve a kiszáradástól. Az erre a célra szolgáló kis, recés deszka és a tollszárszerű fapálcika segítségével formázzuk meg a tésztadarabokat. (Javaslat, ha egyedül készíted a megadott mennyiséget: a vékonyítás előtt a tésztát vágd ketté, az egyik darabot takard le egy tányérral, a másikat vékonyítsd, kockázd, formázd, s miután az első darabbal végeztél, kezdd újra a folyamatot a megmaradt tésztával.)

Egy kocka tésztát tegyünk a bordára és azt a szegletnél kezdve sodorjuk fel a pálcika végére, de egyúttal nyomjuk jól a bordához a tésztás pálcikát, mert csak így lesz a tészta szép recés, csak így ragad össze és csak így alakul szép kis kürtő formába (így fogalmaz Zilahy Ágnes: Valódi magyar szakácskönyvében). 

Párja nincsen a házilag készített csigatésztának, ezért vigyétek, terjesszétek, készítsétek... ne hagyjuk feledésbe merülni a múltat, hagyományainkat!

Még több információ a csigatésztáról:
Magyar Elektronikus Könyvtár
Ízes kalandok
HotDog Gasztro

Amikor a blogot útjára indítottam, elhatároztam, hogy minden tésztához fog tartozni egy emlék, egy történet, egy csipet belőlem. Hihetetlen, de tényleg minden tésztához köt valami érzelem... van az úgy, hogy egy adott tészta-formához/ételhez egy konkrét, (egymással szorosan összefonódó) emlék kapcsolódik, de olykor az is előfordul, hogy egy számomra is ismeretlen tészta elkészítése közben, tőle teljesen független érzések törnek elő, idéződnek fel.
Most is így történt és a tészta formázása közben állandó segítségemmel, édesanyámmal jókat kuncogtunk... mert eszébe jutottam kislányként, kamaszként... és tényleg... a fekete-fehér csíkos harisnyám, ami ruhatáram kedvenc darabja volt, ami a görbe, csámpás lábaimnak nem éppen volt előnyös. 

Forrás

Gyorsan nőttem, így mindig kellett egy éppen megfelelő méret és szerencsére volt is... volt és most is van, egy bontatlan darab... emlékül eltéve a fiókomba. :) Az ember változik, de a fekete-fehér csíkos imádata megmaradt, eddig rajtam volt, most bennem lesz. :) Mindig is szerettem volna venni egy doboz ZEBRA vagyis fekete-fehér csíkos farfalle tésztát... de a harisnyával ellentétben nem olyan egyszerű beszerezni, ezért elhatároztam, hogy magam készítem el az alábbiak szerint:

Mindkét tészta hozzávalóit összedolgoztam, szép rugalmas állagúra gyúrtam. A szépia tintával színezett tészta összeállítását érdemes külön tálban gumikesztyűvel végezni, mert fog. 

A két színű tésztát külön-külön nyolc egyenlő részre vágtam, majd gép segítségével vékonyítottam. A tésztalapokat azonos méretre vágtam. A leeső részeket ismét összegyúrtam, vékonyítottam és a többi lap méretéhez igazítottam. A lapokat a színek váltogatásával, minden egyes lap felületének vizezésével (éppen, hogy bekenve a felületét) egymásra helyeztem, olyan magasságban, hogy éles késsel könnyen szelhető legyen. Ha túl magasra építjük, akkor nem biztos, hogy arányosan tudjuk levágni a megfelelő darabot. Két "emeletet" építettem a tésztalapokból arra figyelve, hogy a másodikat eltérő színű lappal indítsam. Ezt követően mindkét "emeletből" hosszában levágtam egy-egy kb. 1 cm széles sávot és (szintén) a tészta felületének vizezésével hosszában összeragasztottam.

Először sodrófa segítségével, majd géppel nyújtottam. Az én gépem típusa Marcato Atlas 150 , mellyel 6-os fokozatig vékonyítottam a tésztát. 

A lapokat konyharuhával letakartam, mert nagyon hamar kiszárad és akkor nehéz vagy szinte lehetetlen megformázni.

Egy duplavágó szerkezet segítségével a tésztalapot 4 cm széles csíkokra, majd a csíkokat 3 cm szélesre vágtam. A cél az volt, hogy a megformázott masni hosszában legyen csíkos, így az összevágásnál figyelni kellett, hogyan vágom fel a tésztát. Az apró tésztadarabokat egy tányérral leborítottam, mert hamar kiszárad, megnehezítve a formázást.

A formázás végezhető kézzel illetve egy szemöldökcsipesz segítségével. Én mindkét verziót kipróbáltam és a kézi formázással haladtam gyorsabban. Formázás kézzel: A téglalap közepénél mutató és hüvelykujjam segítségével összehúztam a tésztát, majd erősen összenyomtam, hogy rögzüljön. (Ha nem rögzül, az ujjunkat vizezzük be és a téglalap közepén egy csíkban nedvesítsük a tésztát, majd nyomjuk újra össze.)

Formázás csipesszel: A mutatóujjammal rögzítettem az asztallaphoz a tésztalapot, majd a másik kezemben tartott  csipesz segítségével a közepénél összeszorítottam, s egy pillanatra összenyomva tartottam, hogy rögzüljön.

Sok idő, fáradtságos munka volt az elkészítése, de a végeredményt csodálva megállapítottam, hogy megérte. Fekete is, fehér is, csíkos is, formás is, ahogy előzetesen ígértem több szempontból is különleges tészta elkészítésére vállalkoztam. A nagyobb dilemmát a hozzá legjobban illő szósz kitalálása okozta. Napokig töprengtem, majd győzött a 'szépia tinta íz' utáni kíváncsiságom. A meGASTROmania blog szerzője tapasztalt tinta használó, így az ő ajánlásával, apró módosítással készült ez a roppant egyszerű szósz. Ezúton is köszönet érte! ♥

Zebracsíkos farfalle paradicsomos, szépiatintás szósszal

Hozzávalók:

300 g masnitészta / időközben meg is száradt

1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
100 ml száraz fehérbor
1 doboz hámozott konzervparadicsom
4 g szépia tinta
1 evőkanál főzőtejszín
só, frissen őrölt bors
3 evőkanál olívaolaj

frissen reszelt parmezán

A felaprított vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymát olívaolajon megpároltam, rálöttyintettem a fehérbort és amikor az alkohol elpárolgott, hozzáöntöttem a hámozott, darabolt konzervparadicsomot. Sóztam, borsoztam, majd addig főztem, míg be nem sűrűsödött. Leturmixoltam (ha sötétebb színárnyalatot akarunk elérni, akkor nem feltétlenül előnyös, mert hatására a szósz sokkal világosabb a belekerülő apró levegőbuborékok miatt), majd átpasszíroztam, ezután visszaraktam egy serpenyőbe, hozzáöntöttem a tintát és egy evőkanál tejszínnel selymesítettem a szószt. Kóstoltam, a szájízemnek megfelelően ismét sóztam, borsoztam, s az időközben kifőzött tésztával tálaltam, majd parmezánnal meghintve fogyasztottam.

Az újabb forma elkészítése, az új ízvilág megismerése által ismét elmondhatom, hogy tapasztalataim köre bővült. Készen állok egy újabb kalandra, tésztára fel! :) 

Csíkos masnitészta más színekkel, más konyhájában: Mandula Sarok

Szóltál, édesanya? - kérdeztem, miközben a tésztát dolgoztam össze.
Hallottam a megjegyzését, annak ellenére, hogy a tésztára koncentráltam. Jó a hallásom, túlságosan is... :) Ha elmerülök valamiben (ami éppen piszkosul foglalkoztat) és hozzám szólnak, rendszeresen visszakérdezek, rosszabb esetben fél óra elteltével reagálok... pedig hallom... hallom, de nem fogom fel. Anyukám szerint csak egy rossz szokás, amit édesapától örököltem. :) Rossz szokás?! Semmiképpen sem! Aki kérdez, az azt látja, hogy jelen vagyok... de csak fizikai valómban. Ilyenkor a lelkem kilép a testemből és eggyé válik a gondolattal, a cselekedettel... ott vagyok és nem itt vagy itt vagyok és nem ott?! ;)
Sohasem gondoltam volna, hogy tésztagyúrással fogod tölteni a szabadidődet. - fejezte be a mondatot, majd a múltba kalandozott. Az emlékek felidézése újra elrepített egy varázslatos világba... újra kislány voltam, édesanyával és a nagymamával gyúrtam, formáztam... és mire feleszméltem az alábbi tésztát produkáltam! :)

Cavatelli formázása

400 g teljes kiőrlésű búzaliszt
200 ml kézmeleg víz 
csipet só

A lisztet gyúródeszkára öntjük, sózzuk, mélyedést csinálunk a közepébe és a langyosra melegített vizet hozzáöntjük, gyorsan összedolgozzuk.

Fontos, hogy a vizet fokozatosan adagoljuk, mert előfordulhat, hogy a liszt kevesebbet, de az is, hogy többet vesz fel. 5 egyenlő részre vágjuk a tésztát,  majd folpackba csomagolva negyed órát pihentetjük a hűtőben. 

Az eddigi tapasztalatok alapján a tészta sodrásával nem tudok olyan gyorsan haladni, hogy a tészta felülete ne cserepesedjen ki, száradjon meg, annak ellenére, hogy konyharuhával letakarom. Ezért módosítottam a folyamaton, felvágva tettem a hűtőbe a tésztát és rövid pihentetés után, mindig csak azt a darabot vettem ki, amelyikkel dolgoztam. Tehát a hűtőből kivett első darab tésztából sima (nem lisztezett) felületen kb. fél centiméter átmérőjű sodratot készítünk. Ezt egy éles késsel kb. egy centiméteres darabokra vágjuk. (Javaslat: A "kígyót" vágjuk félbe, így egymás mellé téve gyorsabban darabolhatjuk.)

A tésztadarabokat egyenként kell megformáznunk a hüvelykujjbegy segítségével. A hüvelykujjunkat helyezzük a tészta vágási felületének felénk eső oldalára, majd lefele irányuló erőkifejtéssel húzzuk végig ujjbegyünket a tésztán. A kilapított tészta összekunkorodik. Próbálok érthetően fogalmazni, de tudom, hogy sokkal könnyebb elkészíteni, ha látjuk a folyamatot. Ezért hoztam az alábbi videót:

Minimális különbség van a technikák között, én előre, ő oldalra dolgozik. 

A cavatelli tészta apró hot-dog kiflire hasonlít. 

Ugye?! :)

Cavatelli zöldborsóval, paradicsomos-kéksajt mártással

Hozzávalók:

a fenti mennyiségű friss tészta vagy kb. 500 g száraztészta

3 evőkanál olívaolaj
4 gerezd fokhagyma
200 g fagyasztott zöldborsó
1 doboz hámozott konzervparadicsom
30 g kéksajt
200 ml főzőtejszín
löttyintésnyi a tészta főzővízéből
só, frissen őrölt bors

Egy magas falú serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, majd hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát. Kis lángon addig kevergetjük, míg színt kap. (Ne égessük meg, mert keserű lesz.) Ezután hozzáöntjük a felaprított konzerv paradicsomot és a zöldborsót. A konzervdoboz falára tapadt paradicsomlevet kevés vízzel leoldjuk és a serpenyőbe öntjük. Mire a paradicsom besűrűsödik, a borsó is megfő. Rámorzsoljuk a kéksajtot, mely hő hatására elolvad. Fakanállal egyenletesen elkeverjük.

Hozzáöntjük a tejszínt, sózzuk, meghintjük frissen őrölt borssal és összerotyogtatjuk. A tejszín pillanatok alatt besűrűsödik. A tészta főzővízéből keveset hozzáöntünk a mártáshoz, simára keverjük és az időközben kifőtt tésztával összeforgatjuk, azonnal tálaljuk. A maradék kéksajtból morzsolhatunk a kimert adag tetejére.

Olyannyira ízlett a családnak, hogy visszatapsolták, így a héten újra terítékre kerül. :)

Cavatelli mások konyhájában:
Az élet napos oldala
Macikonyha