Az őszinte vallomás című bejegyzésben arról írtam, hogy a táplálkozás számomra az életszükségleten túl: szenvedély és élvezet. Azonban felmerült bennem a kérdés, hogy mit szeretek jobban: főzni vagy enni? :) Hosszú töprengés után rájöttem, hogy a kérdésre nem tudok egyértelmű választ adni. Vannak az életemben olyan időszakok, amikor az ösztönös táplálkozás olyan élményt nyújt, ami szavakkal leírhatatlan. Ilyenkor megfeledkezem önmagamról, az időről, a problémákról. Mérhetetlen öröm árasztja el a testem, szabadnak érzem magam. Olykor ugyanezt nyújtja a főzés élménye. Aztán van, hogy a kettő egy időpontba esik. Na az a csúcs élmény, a flow. :) 
Persze aki még nem érzett ilyet, joggal teheti fel a kérdést, hogy: "Miről hablatyol ez a "tésztás" csaj?!" :) A párom megismerkedésünk előtt tipikusan az az ember volt, aki azért evett, hogy a szervezete tápanyagszükségletét biztosítsa. Aztán váratlanul jöttem én... és megváltoztattam az életét. Azt hiszem bátran állíthatom, hogy azóta az evés, az ízek élvezete örömforrásává vált az életében. Ennek kapcsán pedig az alábbi kérdésre kerestem a választ: Mi okoz nagyobb örömet: megenni a főztömet vagy nézni, ahogyan mások jóízűen fogyasztják az általam kreált ételeket? Az eddigi tapasztalataimból, élményeimből megválaszolva a kérdést: A legnagyobb öröm az, amikor a családommal, a barátaimmal közösen fogyaszthatok el egy olyan, általam készített ételt, amitől láthatóan kisimul az arcunk. :) Az alábbi fogás is ilyen volt, ezért megosztom veletek a Paradicsomos garnélás linguine receptjét.

Hozzávalók 4 személyre:

500 g linguine tészta
500 g garnélarák
1 doboz hámozott paradicsom
300 ml paradicsomlé
1 dl száraz fehérbor
1 nagyobb fej vöröshagyma
fokhagyma ízlés szerint
apróra vágott petrezselyemzöld
só, frissen őrölt bors
babérlevél, őrölt rozmaring
olívaolaj

Elkészítés:

Egy nagy fazékban vizet forralunk a tésztának. A mélyhűtött garnélát felengedjük, majd szűrőben leöblítjük. Finomra vágjuk az ízlés szerinti mennyiségű fokhagymát (mi jó fokhagymásan szeretjük) és felaprítjuk a petrezselyem zöldjét, majd kevés olívaolajjal összeforgatjuk a garnélarákkal. Egy serpenyőben pár csepp olívaolajat forrósítunk, hozzáadjuk a rákokat, sózzuk és frissen őrölt borsot tekerünk rá. Átforgatjuk, majd ráöntjük a bort és addig főzzük, míg az alkohol elpárolog. 

A mártáshoz kevés olívaolajon üvegesre pirítjuk az apróra vágott hagymát, kevés fokhagymát. Hozzáadjuk a felkockázott, hámozott paradicsomot és a paradicsomlevet. Sózzuk, borsozzuk, beledobunk 2 db babérlevelet és kevés őrölt rozmaringot. Lassú tűzön addig főzzük, míg kissé besűrűsödik. A felforrt vizet sózzuk és a tésztát kifőzzük. A mártáshoz hozzáadjuk a garnélákat, összerotyogtatjuk és a leszűrt tésztával összeforgatjuk. Azonnal tálaljuk! Parmezánnal meghitve a legfinomabb.

A családdal összeülve mind felfaltuk. Nincs is ennél jobb arckezelés - bár ezzel a kozmetikusom vitatkozna! :)  

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a konyhámban teljes mértékben én uralom a terepet. Az anyukám sok esetben átveszi az "irányító" szerepet. Általában hagyom kibontakozni... érdemes, több szempontból is. Elsősorban szeretem nézni ahogyan főz, lenyűgöz a hozzáállása és a szemlélete.
Nemrégiben olvastam Frances Mayes Napsütötte Toszkána avagy otthon Olaszországban című regényét és az alábbi idézettel tudom leginkább megfogalmazni, hogy az állandó - a konyhai technikák elsajátítása érdekében feltett - kérdezősködésemre az anyukám hogyan is reagál.
"Egyszer egy tavaszon provence-i házában főzni tanultam Simone Becktől. Tisztán emlékszem minden szavára. Volt ott egy diák, egy szakács-oktató, valami vendéglátó-ipari iskola tanára, aki örökké a dolgok „technikájára” volt kíváncsi, és Simca minden szavát leírta a noteszébe, folyamatosan jegyzetelt. A többi négy diákot sokkal jobban érdekelte, hogy milyen lett az íze az ételnek, amelyet Simca főzött. Simca egyszer megelégelte a kérdezősködését, és kissé durván csak ennyit mondott: „Nincs technika! Egyszerűen csinálni kell. Most méricskélünk, vagy főzünk?” Itt, Toszkánában én is megtanultam, hogy az egyszerűség felszabadít."
Mint már egy régebbi bejegyzésemben említettem én is a "túlbonyolítós" kategóriába tartoztam, pedig nem ezt hoztam otthonról. :) Szóval az én anyukám is az egyszerűség híve. Ő tényleg nem méricskél, csak úgy érzésre süt/főz. Azt hiszem jól haladok ezen az úton és valóban igaz, hogy az egyszerűség felszabadít.
A legtöbb recept leírásánál tapasztalom, hogy  mennyire nehéz megfogalmazni, hogy miből mennyit használtam (mindig fel kell írnom, hogy végül összeálljon a recept). A könyv erre is választ ad: "Minden szakács tudja, hogy az éppen rendelkezésre álló hozzávalók határozzák meg, hogy mit lehet, és mit nem. Különben is, a legtöbb étel, amelyet itt főzünk, annyira egyszerű, hogy lehetetlen megadni a receptjét, csak azt lehet elmondani, hogyan csináljuk." 
Üres a hűtőnk, mégis valami finomságra vágyunk, ilyen az anyu Sörkiflije, amiből sohasem tud túl sokat csinálni. Ne aggódjatok, a fenti gondolatok ellenére lesz recept, ami valóban egyszerű és elronthatatlan. ;)

Hozzávalók:

1 kg liszt
0,5 l tej
4 evőkanál cukor
7 dkg élesztő
2 teáskanál só
2 kávéscsésze olaj
1 egész Rama margarin a tepsik kikenéséhez
1 db tojás a kiflik megkenéséhez
szezámmag, köménymag a kiflik tetejére

Elkészítés:

Az élesztőt kiskanál cukorral langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet egy mély tálba öntjük, mélyedést formázunk a közepébe, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a fent leírt alapanyagokat és kézzel összegyúrjuk.

Ha összeállt a tészta 8 egyenlő nagyságú cipót formázunk (ha pontosak akarunk lenni mérjük le, kb. 20-22 dkg a súlya egy cipónak), majd mindegyiket kör alakúra nyújtjuk. A köröket nyolc egyenlő részre vágjuk és kifli formára lazán feltekerjük. Ez a mennyiség két nagy és egy kisebb méretű tepsiben fér el, így a Rama margarint ennek megfelelően elosztjuk és a felületükön elkenjük.

A kifliket a margarinos tepsibe sorakoztatjuk (távol egymástól), tetejüket megkenjük felvert tojással, rászórjuk a köménymagot és/vagy szezámmagot (ki-ki ízlése szerint). Sütés előtt egy órát pihentetjük.

Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 18 perc alatt aranybarnára sütjük. Sajttal is kipróbáltuk, de az csak frissen kapós nálunk, mert másnapra nagyon száraz és fojtós lesz. A favorit a szezámmagos, a családban egyedül én imádom a köménymagos kifliket. Ízlés szerint tölthető is, de mi nem szoktunk azzal pepecselni. 
Jó tanács: A kifliket úgy helyezzük a tepsire, hogy a háromszögek csúcsát hajtsuk alá. A képen jól látható. Ez azért fontos, hogy a kiflik ne nyíljanak ki. A tepsiben hagyjuk kihűlni.

Ajánlom kipróbálni... tuti befutó, a maga egyszerűségével. 

Sohasem éreztem bűntudatot vagy lelkiismeret furdalást egy túl késői vacsora vagy netán túl sok mennyiségű étel elfogyasztása során. Számtalan élvezeti forrás van az életben és az evés az első három helyezettben benne van... számomra mindenképpen. Mindenki mástól esik extázisba: én attól, ha egy jól elkészített ételt tehetek magamévá. :) Persze azon vitatkozhatunk, hogy mi tartozik a "jól elkészített" kategóriába, de most nem is ez a lényeg, maradjunk annyiban, hogy ízlések és pofonok!
Ha egy adott étel hangulatomra kifejtett hatása pozitív, akkor azt "simulós kajának" nevezem. Jöjjön egy rövid történet, arról hogyan fejti ki az evés, az elfogyasztott táplálék a simulást, vagyis honnan a "simulós kaja" elnevezés. 
Évekkel ezelőtt egy kedves barátnőm megállapította, hogy a hangulatomat leginkább befolyásoló tényező az, hogy éhes vagyok-e, ettem-e, mit ettem, és milyen hatással volt rám az étel. Azt mondja, hogy az arckifejezésemből mindezt meg tudja állapítani. Elhiszem neki, bár az arcomat nem látom... én a testemben-lelkemben érzem, adott esetben a hiányt illetve az étel által okozott pozitív hangulatot. Szóval a barátnőm teóriája az, ha éhes vagyok, akkor ráncos az arcom, viszont ha jóllaktam akkor azonnal kisimul, persze ez függ az étel minőségétől (és mennyiségétől) is. Ha együtt étkezünk kapásból tudja - anélkül, hogy megszólalnék -, hogy az elfogyasztott ennivaló milyen érzelmeket vált ki belőlem. Tehát innen a kifejezés. Szokta is mondani: "Látom, ez a kaja simulós volt!" Úgy tűnik én így fejezem ki az elégedettségemet! :)
Konklúzió: az étel íze és az evés élvezete javítja a hangulatot, a jó közérzetet és kisimítja a ráncokat. Ehhez a történethez is ajánlok egy tésztás, arckisimító finomságot. Remélem nektek is hatásos lesz. 
Az olasz tésztatípusok közül az egyik kedvencem az orecchiette, a kis méretű "fül alakú" tészta. Puglia tartományban jellemző, ahol frissen, tojás nélkül, kézzel formázva készítik. Sajnos ritkaságnak számít a hazai boltok polcain, ezért régóta tervezem, hogy saját kezűleg, frissen fogom megformázni. Most jött el a nap, hogy a tészta készítéséről begyűjtött információk alapján megvalósuljon a kivitelezés. Következzék az orecchiette házilag, sonkával és ricottával.

Hozzávalók a tésztához 4 személyre:

200 g durumliszt
300 g finomliszt (BL 55 használtam)
300 ml kézmeleg víz
kevés só

 ... a szószhoz:

1 csomag újhagyma
125 g (csíkozott) bacon
100 g feketeerdei sonka
125 g ricotta
1 doboz hámozott paradicsom
só, frissen őrölt bors
kevés olívaolaj

Elkészítés:

Először a tésztát állítjuk össze. Langyosra melegítjük a megadott vízmennyiséget, a liszthez adagoljuk, sózzuk és gyúrjuk, amíg homogén nem lesz. Sima, rugalmas tésztát kell kapjunk. Ha elkészültünk hagyjuk letakarva fél órát pihenni.

Jó tanács: a vizet apránként öntsük a liszthez, mert a vízmennyiség függ a levegő hőmérsékletétől és a páratartalomtól, így megtörténhet, hogy több vagy kevesebb víz szükséges a fent megadott mennyiségnél. 
Ha letelt a pihentetési idő, vágjunk a tésztából egy darabot (a többit hagyjuk letakarva) és lisztezett gyúródeszkán formázzunk egy hosszú, kb. fél centiméter átmérőjű "kígyót". Fogjunk a kezünkbe egy recés kést és vágjunk le kb. egy centiméteres darabot. Húzzuk végig a kés élét a tésztán és fordítsuk ki a hüvelykujjunkra, mint ahogy az alábbi felvételen készíti egy olasz mamma. 

Az én technikám hagy némi kivetnivalót maga után, de szerintem elsőre nem is olyan rossz. Elégedett vagyok. :) A tészta elkészítését türelmes háziasszonyoknak ajánlom, mert kicsit hosszadalmas a munkafolyamat. Persze gyakorlottak előnyben.

Egy nagy fazékban vizet forralunk. Ezalatt a zöldhagymát karikákra vágjuk (a levelét ne dobjuk el, szükség lesz rá), majd kevés olívaolajban a csíkokra vágott szalonnával és sonkával összeforgatva megpirítjuk. Ráöntünk egy doboz összevágott, hámozott paradicsomot és összerotyogtatjuk. Hozzáadjuk a megadott ricotta mennyiséget. Jól elkeverjük, hogy ne maradjon darabos, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ha a víz felforrt sózzuk és beletesszük a tésztát. Mivel friss, pillanatok alatt a felszínre úsznak a kis fülecskék ezzel jelezve, hogy megfőttek. A zöldhagyma levelét apróra vágjuk és a leszűrt tésztával együtt a szószhoz keverjük. Azonnal tálaljuk, ízlés szerinti sajtot reszelünk a tetejére.

Ugye csábító? Simulós, jó étvágyat hozzá! :) 

Előzmények:
Helyszín: 1068 Budapest, Szondi utca 95. Csillagánizs Főzőiskola
Téma: Az olasz konyha titkai
Idejét múlt élménybeszámolót írni, hiszen tavaly szeptemberben vettem részt a Főzőiskola szervezésében, Vrábel Krisztina által tartott főzőesten. Először Kriszta blogját böngészve olvastam, az azóta népszerűvé vált Regina csőtészta készítő gépről. Gondolom a bejegyzést követően megsokszorozódott a termék iránti kereslet?! :)
A zseniális játékszerrel (ahogy Kriszta nevezte) frissen gyárthatunk: rigatoni, fusilli, bucatini, sedanini és tubettini típusú olasz tésztaformákat. A főzőest alkalmával volt szerencsém kipróbálni a gépet és Kriszta közreműködésével sok finomságot készítettünk. 
Azóta természetesen beszereztem ezt a praktikus szerkezetet. Az biztos, hogy nem porosodik a szekrény tetején, hisz gyorsan és egyszerűen készül vele mindenféle tésztaforma. Ma egy általam megálmodott receptet hoztam. Mivel nem voltam biztos a sikerében, csak két adag  elkészítését mertem bevállalni.
Konklúzió: lehettem volna bátrabb, hiszen pillanatok alatt elpusztítottuk. :) Következzék tehát az újdonság, amit a kis családom kapásból lájkolt. ;) 

Csirkemell szálak friss bucatini tésztával

Először is a bucatiniről: vastag csőtészta, melynek hossza kb. 25-30 cm. Olaszországban a bucatini egész Lazio tartományban megtalálható, leginkább Rómában. A boltok polcain sorakozó száraztészta változata durumliszt és víz felhasználásával készül. 
Én tojásos változatot gyártottam. 2 főre 300 gramm durumliszt, három tojás és egy csipet só felhasználásával állítottam össze a tésztát, melyet kb. 15 percig pihentettem. Kisebb darabokra vágtam és a szuper szerkentyűmbe adagolva, egy kis erőkifejtés hatására gyorsan el is készültek a tésztacsövek. A recept elkészítéséhez bátran használjatok száraztésztát.

Hozzávalók a szószhoz:

1 kisebb fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
maréknyi zöldborsó
2 db paradicsom
200 ml főzőtejszín
1 teáskanál mustár
só, bors, őrölt rozmaring
2 evőkanál olivaolaj

... a husihoz:

½ csirkemell
liszt
2 tojás
1 dl tej
2 evőkanál zsemlemorzsa
2 evőkanál mandulaliszt
1 evőkanál durvára tört mandula
1 evőkanál reszelt parmezán
1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
olaj a sütéshez 

Elkészítés:

Egyszerre több műveletet kell párhuzamosan végeznünk, hogy a tésztaételt frissen, melegen tudjuk tálalni. Egy nagy fazékban vizet forralunk. Ezt követően a csirkemellet megtisztítjuk, kb. 1 cm vastag, hosszú csíkokra vágjuk, sózzuk. Előkészítjük a panírozáshoz a hozzávalókat. A hagyományos panírozáshoz képest annyiban módosul a folyamat, hogy a zsemlemorzsához mandulalisztet, mozsárban durvára tört mandulát (helyette a szeletelt formáját is használhatjátok, ekkor több zsemlemorzsát kell hozzáadni), reszelt parmezánt (vagy a hűtőben lévő sajt bármelyikét) és apróra vágott petrezselyemzöldet keverünk. A panírban megforgatott csíkokat forró olajban kisütjük. A csirkemell csíkokat papírtörlővel bélelt tényárra sorakoztatjuk, hogy felszívja a felesleges zsiradékot. 

Következik a szósz, melyhez első lépésként összevágjuk a vörös- és fokhagymát. Egy nagy serpenyőbe helyezzük és olívaolajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a zöldborsót és puhára pároljuk. Beleöntjük a tejszínt, hozzákeverjük a mustárt, sózzuk, borsozzuk. Friss rozmaring nem volt itthon, így őrölt formában adagoltam egy csipetnyit a szószhoz. Legvégül a paradicsomot apró darabokra vágva a mártásba forgatjuk. Míg a tejszín összesűrűsödik a tésztát sós, lobogó vízben pár perc alatt kifőzzük. Ha elkészült leszűrjük és a szósszal összekeverjük. A tésztát tányérra adagoljuk, meghintjük friss bazsalikommal, a csirkemell szálakat a tetejére helyezzük, ízlés szerint parmezánt reszelünk a tetejére. 

Kapós volt, mind egy szálig elfogyott. :) Ajánlom kipróbálni!

Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus. - hangzik a régi mondás. Ti így étkeztek?
Gyermekként (is) sokat tudtam enni... Akkoriban minden nap az iskolába, munkába indulás előtt együtt reggelizett a család. Imádtam a közös étkezéseket. Anyu mindig korán kelt és változatos finomságok kerültek az asztalra. A reggelizés nálunk szent volt és sérthetetlen. Igaz, e miatt korán keltünk, de megérte, mosolyogva emlékszem vissza arra az időszakra. Ez a rítus a gimnáziumi évek alatt még tartható volt, de jött az egyetem... kireppentem a szülői házból. A bioritmusom felborult és a királyi reggelik helyett királyi vacsorák kerültek az asztalra. Lelkiismeret furdalás nélkül tömtem magamba a szénhidrát dús ételeket a késő esti órákon. No meg hajnalban, buli után a vásárcsarnokban. Friss kenyér, véres hurka, savanyúság. Jajj, összefut a nyál a számban. Ha jól belegondolok, ez már reggelinek minősül. Hát, azt hiszem, az egyetemi évek alatt király életem volt, reggel, délben, és este... :) 
A királyi, akarom mondani egyetemi évek emlékére jöjjön az imádott bundás kenyér mozzarellával megbolondítva, a mozzarella in carrozza egy kedves 'olaszországimádó' évfolyamtárs receptje alapján. Gyorsan kivitelezhető, meghatározó vacsora volt akkoriban és most is, immáron reggeliként.

Hozzávalók 4 főre:

16 szelet nagyobb méretű szendvicskenyér
3 tojás
1 dl tej
3 csomag mozzarella (300 gramm)
liszt
só, bors
olaj a sütéshez

Elkészítés:

Éles késsel levágjuk a kenyérszéleket. A mozzarellát felszeleteljük (nem túl vékonyra), majd a kenyérre sorakoztatjuk, sózzuk és befedjük egy másik szelettel. A szendvicseket átlósan kettévágjuk, így háromszögeket kapunk. A lisztet egy lapos tányérra öntjük. A tojásokat felverjük a tejjel, sózzuk, borsozzuk.

A háromszögeket a lisztbe forgatjuk, majd a tejjel felvert tojásba mártjuk. A kenyér jól szívja tele magát tojással. Serpenyőben olajat forrósítunk és a szendvicsek mindkét oldalát aranysárgára sütjük. Az olajból kiszedve papírszalvétán lecsepegtetjük. Forrón tálaljuk.

Én bazsalikomos paradicsomsalátát készítettem hozzá. Húsimádók a mozzarella mellett sonkát is használhatnak töltelékként. Mi degeszre zabáltuk magunkat! :) Kezdődhet a nap!